Értem én persze, mi ennek a lényege: valami nagyon erőset, karcosat kell mondani, ha legalább a matematikai esélyét fenn akarják tartani, hogy egy évvel a soron következő országgyűlési választások előtt létező politikai entitásként tekintsen rájuk akár csak egy szűk, ubránus réteg. Ki kell tűnni a túlkínálat sűrűjéből, akár olyan húrokat is megpengetve, amik eddig a klasszikusan egyházgyűlölő Demokratikus Koalíció kottájának akkordjait játszották. Nos, sikerült. Beszélünk, írunk róluk. Ennél többre úgysem viszik.

Nem is vitték eddig sem: egészen megmosolyogtató módon a Párbeszéd (nevükben most: Zöldek) létezése során soha, egyetlenegy alkalommal sem merte önállóan megmérettetni magát országos választáson, ők mindig odaoldalogtak valakihez, akinek hátán igyekeztek mandátumokat szerezni. Nem véletlenül hívja őket Schiffer András következetesen piócapártnak. Önálló támogatottságuk alig pár ezer, megengedően pár tízezer fő lehet, földrajzilag igencsak könnyedén behatárolható, apró területekre összpontosulva, s ha a gyalázkodáson kívül bármit is önállóan tennének, csúfos kudarc lenne a vége, s talán még többeknek tűnne fel, micsoda álnokság zajlik a szemünk előtt. Ezért csak beszélünk, írunk róluk. Valós politikai teljesítmény hiányában marad a botránykeltés, a gyűlöletre alapozott figyelemfelhívás. Vajmi kevés.

A Párbeszéd egyház- és keresztényellenes kirohanássorozata mint cseppben a tenger mutatja meg, kik ők valójában, egyszersmind hasznos figyelmeztetés a szélsőliberális politikát támogató keresztény testvéreknek azzal kapcsolatosan, mire számíthatnak pártjaiktól, politikusaiktól. A szabadságot hirdető szabadosság, a társadalmi párbeszéd köpönyegébe bújtatott gyűlölködés és a kérdésfelvetésnek álcázott gyalázkodás tökéletesen összeegyeztethetetlen a keresztény értékekkel – ideje felismernie mindenkinek.

Teszik mindezt egyébként éppen egy olyan pápát búcsúztató gyászidőszak kellős közepén, aki igazán nyitott volt az egyházon kívülről érkező hangokra és impulzusokra, aki nem fáradt bele valós párbeszédet folytatni a világgal, aki igyekezett odafigyelni mindenkire, aki érdemi kérdésekkel közeledett felé. És teszik ezt egy olyan egyházzal szemben, amelynek tagjai ma is, most is kint vannak a “terepen”, olyan helyeken, ahová párbeszédes politikus csak sajtófotók kedvéért merészkedik karácsony közeledtével: a legszegényebbek és legkiszolgáltatottabbak, a kilátástalanságot megélők mellett, a haldoklók ágyainál, a gyászolókkal a ravataloknál. Akik most is enni adnak az éhezőknek, inni a szomjazóknak, otthont az otthontalanoknak. Megannyi pap, szerzetes, diakónus és világi hívő, akiket egy skatulyába zárnak most néhány rettentő cselekedetet elkövető egyházival, de akiket nem a világ és mikropártok mocskolódása, vagy a kommentszekciókból érkező gyűlöletcunami foglalkoztat, hanem a krisztusi szeretetparancs. Beléjük sikerült egy jó nagyot rúgni. Lelkük rajta, de szó szerint – vagy, ahogyan egy példaértékű szerzetes mondja hasonló helyzetekben: elég baj az nekik!

Nekünk pedig itt van az ellenségszeretet, amivel időnként azért hadilábon állunk. Gyerünk csak, gyakoroljuk együtt! Fel a fejjel, keresztény testvéreim!

(A véleménycikkek nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját)

Kiemelt kép: A Párbeszéd köztéri plakátjai a Széll Kálmán téren – Fotó: Facebook