Identitásunk egyik fontos sarokköve ez a nap: ma emlékezünk a magyar gályarabokra is, előttük tiszteleg Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című versével.
Felbecsülhetetlen, amit a magyar kálvinisták csendes, az utóbbi időben talán túl szerény és túlságosan is passzív közössége hozzátett a magyar önazonossághoz, kultúránkhoz, anyanyelvünkhöz
– enélkül szemlélni a nemzeti nyelv, a magyar megmaradás és a magyar kultúra épületét olyan, mintha a Parlamentből kihúznánk minden harmadik téglát és építőelemet, s úgy próbálnák szemügyre venni; gondolatkísérletnek is rossz, összeomlana az épület.
A Vizsolyi Biblia eredeti példánya 2015. szeptember 26-án a vizsolyi református templomban, ahol a Bibliát magyar nyelve lefordító Károli Gáspárra emlékeztek. Fotó: MTI/Vajda János)Kapcsolódó tartalom
Minden harmadik téglát – hiszen a magyar reformátusság, s itt most kár lenne számháborúba kezdeni, de legalább egyharamadában képviseltette magát
mind kiemelkedő művészi és szellemi alkotásaink, mind hadvezéreink, vitézlő fejedelmeink, kormányzóink sorában.
Az Országház téglái, fundámentuma és kupolája, csodálatos szobrai és fenséges lépcsőházai egymásból, egymásra épülnek.
Így épült be a nemzet szellemi, állandón bővülő s megújuló, közös épületébe a magyar reformáció, a református hagyományok összessége is.
A reformáció ismeretlen tettesek által meggyalázott genfi emlékművéről takarítják el a festéket a Genfi Egyetem előtti Bástyák Parkjában 2019. július 16-án. Méltatlan utókor. (Fotó: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi)Kapcsolódó tartalom
A teljesség igénye nélkül hadd jegyezzem ide – pár habarcsdarabként a fent említett épületből –
Károli Gáspár nevét, aki nélkül anyanyelvünk nem így csengene, Balassi káprázatos strófáit, aki nélkül nem lennénk így – ahogy vagyunk – magyarok,
harctéren s szerelemben is az ő igéivel megszólalva, kiáltva, könyörögve és fohászkodva, Ady föl-földobott kövét, ami még az atombomba születését is befolyásolta, tessék csak utána nézni a költőnk verseiért rajongó Teller Edénél, Dsida Jenőt, aki az angyalok citeráján is meg tudott szólalni, s
Gulyás Lajos református lelkészt
– akit éppen két hónap híján 66 éve végeztek ki a ma önmagukat például éppen szociáldemokratának hazudó, köpönyeget s orcát ezerszer váltó, ám a rablott vagyonban s személyükben nem változó, vérünket hetedik évtizede szívó kommunista pribékek –, s aki vértanúságával példát adott egy nemzetnek emberségből, keresztyén s keresztényi alázatból.
Örökre bevésődött tudatunkba, Ady jóvoltából, ki a református, s hogy ki a magyar:
„Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.”
S ne feledjük e napon a kálvinista hit, ismét Illyéssel élve, „hajszálgyökereinek” velünk élő, szemünk láttára tanúságot tevő „kőharapó erejét” sem:
Tőkés László kiállása, halált megvető bátorsága, s a forradalom első perceiben vallási és nemzeti hovatartozáson felül a fölkelt Temesvárt egységbe kovácsoló fellépése
nélkül értelmezhetetlen a kétes értékű bukaresti hatalomátmentésbe és zavaros öldöklésbe fúló, ám kristálytiszta erdélyi felkelésként induló romániai forradalom.
Kultúránk, mi több, civilizációnk egységét mi sem jelzi jobban, mint hogy a katolikus hitét vállaló s tartó
Kodály Zoltánnak köszönhetjük a református zene 20, századi reneszánszát is.
Illyés földindulásként dübörgő verse sem pusztán a magyar gályarabok, de az erejét, verhetetlen nagyságát
1956-ban is felmutató magyar nemzet szabadságvágyát
örökíti meg. E sorokra gondoljunk hát, megállva egy pillanatra, a reformáció magyar emlékünnepén:
„a múlt, ahogy füst-vetve összeomlott,
úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot:
előre! és ők vállalták e sorsot –
Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!”
Kiemelt kép: Résztvevők a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján a beregszászi református templomban 2023. szeptember 23-án (Fotó: MTI/Nemes János).