Idén márciusban mesterséges fecskefészkek kihelyezésével hívta fel a figyelmet a biológiai sokféleség megőrzésére az Agrárminisztérium, május elején pedig konténeres gyümölcsfák találtak otthonra Budapest belvárosában. Nagy István miniszter a közösségi fórumon számolt be az erről.
A Tegyük még élhetőbbé környezetünket, hozzuk közel a természetet! – kezdeményezésével az agrárminiszter, Nagy István a természet sokszínűségére hívja fel a figyelmet. Mi azt szeretnénk bemutatni ezzel is, példát adva, hogy minden hely lehetőséget biztosít arra, hogy teremtett világunkért tegyünk valamit, megóvjuk, és hogy a saját magunk életminőségét javítjuk azzal, hogy itt is tudunk gyümölcsöt termeszteni – mondta az agrárminiszter.
A terasz- és balkonkertészkedés mindenképpen örömteli hobbi lehet. Megfelelő tervezéssel még egy körfolyóson is igen komoly permakultúrás rendszert építhetünk fel. Lőrinczi István is így alakított ki kertet egy ferencvárosi lakóház gangján.
Az ember benne marad a rendszerben, de hogy a permakultúrában az a fontos, hogy a természetet segítségül hívjuk, és megteremtjük ennek a feltételeit – részletezte a kert megálmodója.
Lőrinczi István egy éve kezdett bele a Perma gang projektjébe. Kertje mindössze 12 négyzetméter.
A folyton termő eper előre láthatólag idén is roskadozik majd a gyümölcstől, és a mángold is szárba szökött már. Lőrincz István még krumplitermesztéssel is kísérletezik a gangon, méghozzá zsákos módszerrel.
„Úgy kezdjük, hogy a zsák még teljesen le van tűrve, az első harminc centiig földet teszünk, azt követően beteszünk egy ekkora zsákba öt darab krumplit, és ráteszünk tíz centi földet, majd locsolni kezdjük. A zsákot kilyukasztjuk, hogy a pangó víz ne tudjon benne megállni. Utána, ahogy a krumplinak a zöldje kijön a földből, abban a pillanatba betakarjuk egy kis talajjal” – mondta.
Ezzel az eljárással öt szem krumpliból – fajtától függően – akár öt kilót is teremhet. A rendszer egy részét dézsatavacskák látják el vízzel, ami zárt hálózaton belül, napelemek hajtotta szivattyúk segítségével kering. Lőrincz István gangja valódi oázis a környék rovar- és madárfajai számára, és a szomszédok is szívesen gyönyörködnek az üde zöld előtérben.
A címlapfotó illusztráció.