×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fontos lépés a klímasemlegesség felé: megnyílt az első hidrogéntöltő állomás Magyarországon

 

Megnyílt az első mobil hidrogéntöltő állomás Magyarországon. Ez hozzájárul ahhoz, hogy hazánk 2050-re elérhesse a klímasemlegességet. A hidrogén jelentősége kiemelt egyebek mellett ipari hajtó-tüzelőanyagként vagy a közlekedésben. Továbbá segítheti a megújuló energiaforrások elterjedését.

Megnyílt az első mobil hidrogéntöltő állomás Magyarországon. Erről Steiner Attila, a Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.

Annak, hogy a hidrogén a levegőben és a földfelszínen az egyik leggyakrabban előforduló elem, sok helyen előfordul, nagy mennyiség van belőle, különböző vegyületekből előállítható, például a vízből is. Magyarországon pedig jelentősen nagy a vízellátottság. „Amikor energiahordozóként használjuk fel, a kimeneti anyaga szintén víz lesz” – tette hozzá az államtitkár.

Előnyei közé tartozik, hogy nincs szén-dioxid-kibocsátása, és nem mérgező, ha elégetjük.

Továbbá hozzájárul ahhoz, hogy 2050-re Magyarország klímasemlegessé tudjon válni.

Azonban hátránya, hogy robbanékony, ezért folyékony halmazállapotúvá konvertálják, és ezt lehet tankolni. Terveznek több töltőállomást is idővel, azonban ehhez az is kell, hogy több hidrogéncellás autó legyen forgalomban, amik fel tudják használni üzemanyagnak. Bár kezdeti fázisban van a technológia, több ilyen autó is van már kereskedelmi forgalomban.

Ezek az autók sok kilométert bírnak, hat-hétszáz kilométer a hatótávolságuk, és öt perc alatt feltöltődnek. A cél az lenne, hogy az egész ország területén legyenek ilyen töltőállomások, ehhez azonban meg kell oldani a hidrogén szállítását. Ennek több formája is van, az egyik lehetőség a jelenlegi gázhálózatok átalakítása, használata.

Tervben van az is, hogy nyár végétől hidrogéncellás buszokat gyártsanak.

„Nagyon fontos iparfejlesztési program lehetne, a buszgyártás területén Magyarország komoly hagyománnyal rendelkezik, ez egy nagyon jó alap lehetne, hogy akár regionális buszgyártó hatalommá válhassunk” – mondta Steiner Attila.

Egy egyéves előkészítő munkának köszönhetően már van katalógus a technológiai megoldásokról, jelenleg ez alapján készítenek kormányzati stratégiát. A hidrogénstratégia elkészítésében elsősorban azt veszik figyelembe, hogy Magyarországnak milyen adottságai vannak ezekkel a technológiákkal kapcsolatban, mikre kell fókuszálni, hogy hidrogén nagyhatalommá válhassunk a régióban. Főként a zöldközlekedésben vannak jó adottságaink, valamint a hidrogénszállításban a földgázhálózatok fejlesztésével.

A hidrogén felhasználása és a megújuló energiaforrások nem zárják ki egymást, ugyanis a megújuló energiaforrások, tehát a szél- és napenergiával előállított villamos energiát a hidrogén formájában akár tárolni is lehet, ezáltal erősítheti a megújuló energiaforrások elterjedését.

Jelenleg még kevés helyen alkalmazzák, ezért viszonylag drága technológiák, de az államtitkár abban reménykedik, hogy ahogy minél szélesebb körben elterjednek ezek, úgy lesznek egyre olcsóbbak.


Címlapfotó: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Magyarország első mobil hidrogéntöltő állomásának átadásán, 2021. április 29. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)