×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Még egy évtized kell, amíg a szigetszentmiklósi Duna-part visszanyeri az olajszennyezés előtti állapotát

 

Hatalmas változáson ment át a decemberben szennyezett terület, a helyreállítási munkákkal végeztek, most már a természeten a sor, hogy befejezze a terület regenerációját.

December 12-én került nagy mennyiségű, 20 ezer liternyi fáradt, szennyezett olaj a vízbe a Ráckevei (Soroksári)-Dunánál. Az M1 Kék bolygó című műsorában mutatták be a kármentesítés folyamatát.

„Támadás érte a természetet és az embereket is, mivel nagy valószínűséggel szándékos olajszennyezés történt”

– mondta el Láng István, a Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a műsorban.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság gyorsan reagált decemberben, merülőfalakat állított fel, és így megakadályozta, hogy a szennyeződés a nyílt víztestbe jusson. Ha ez bekövetkezik, akkor még nagyobb kár keletkezett volna. A mintegy 1830 négyzetméteres területről azonnal megkezdték a szakemberek az olaj eltávolítását, a vizsgálatok kiderítették, hogy 40–50 cm-es mélységben szennyeződött be a terület.

A Ráckevei (Soroksári)-Dunán történt olajszennyezés helyszíne Szigetszentmiklóson 2020. december 17-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Az olaj az egyik legveszélyesebb szennyezőanyag a földön, a vizekbe jutva az élőlények fulladását okozhatja, továbbá rendkívül toxikus, rákkeltő hatású anyagokat is tartalmaz. Ezt szem előtt tartva a medret kotorni kellett, a veszélyes hulladékká vált iszapot pedig el kellett szállítani. Ezt követően pótolták a mederanyagot.

A kutatók sietve dolgoztak, hogy megakadályozzák az inváziós növények térfoglalását. Olyan élőhelyeket alakítottak ki, amelyek segítik a tájra jellemző fajok megtelepedését.

A munkálatok a közvetlen védekezéssel és helyreállítással együtt megközelítőleg 370 millió forintba kerültek.

„Részünkről befejeztük a munkát, a következő részt a természetre kell bízni. Most védjük a területet, annak érdekében, hogy ki tudjanak alakulni a természetes folyamatok” – mondta el Láng István.

Ha az iszapban esetleg nyomokban maradtak kisebb méretű szennyező foltok, a természet gyógyító hatása hosszú távon képes lesz megbirkózni velük. Bálint Mária, a Bálint Analitika Kft. ügyvezető igazgatója a műsorban elmondta, hogy ahol olaj van, ott olajbontó baktériumok is lesznek majd, amik, ha nagyon hosszú idő alatt is, de befejezik a szennyezés eltávolítását. Ezenkívül pedig a rákkeltő anyagokat, a poliaromás szénhidrogéneket a szakember szerint a nap gyógyító ereje, az UV-sugárzás tudja majd lebontani.

Ha minden jól megy, akár egy évtized alatt is helyreállhat a régi rend. Remélhetőleg a növényvilágnak ennél lényegesen kevesebb időre lesz szüksége a regenerációra.


Címlapfotó: MTI/Máthé Zoltán