Régi, gyerekkorunkból ismert paradicsomok. Ezek jelképezik leginkább az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet munkáját. Itt kiemelten fontos a génmegőrzés és a tájfajták megtartása, valamint visszajuttatása a természetbe. Az intézet tájfajta paradicsomaival az idei Highlights of Hungary, vagyis az ország kiválóságai sorában az ötödik helyezett lett. Szintén remekül teljesített a megméretésen a Felelős Gasztrohős csapata, az általuk létrehozott Rakun Dobozközösséggel.
„Háromszázezer növényi faj létezik a Földön, és ebből nagyon keveset, összesen kilenc fajt használunk az étkezésünk több mint felének a fedezésére. Ezek a fajok, ezeken belüli diverzitás, tehát a fajták, a genetikai változatosság is egyre inkább leszűkül” – mondta Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője az M1 Kék bolygó című műsorában.
Ez azért is kiemelt probléma, mert a genetikai változatosság olyan, mint egy biztosítás. Ha bármi történik a természetben, a sokszínűségnek köszönhetően tudnak alkalmazkodni az élőlények.
Éppen ezért fontos az olyan régi, a termesztésből mára kiszorult tájfajták megőrzése, mint amilyenekkel az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet is foglalkozik.
A szakemberek azt vizsgálták, hogy az ökológiai gazdálkodás terén mely paradicsom tájfajták állják meg leginkább a helyüket napjainkban.
A kutatóintézet tájfajta paradicsomaival az idei Highlights Of Hungary, vagyis az ország kiválóságai sorában az ötödik helyet kapta meg.
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet tájfajta paradicsomaival az idei Highlights of Hungary, vagyis az ország kiválóságai sorában az ötödik helyet kapta meg (Fotó: M1)
2021-ben összesen húszezer faddi, tolnai, mátrafüredi, gyöngyösi, ceglédi és máriapócsi tájfajta paradicsompalánta kerül forgalomba. A növények a kutatóintézet weboldalán a foglalás után a hónap közepétől több átadóponton megvásárolhatók, és egy országos kiskereskedelmi hálózat hétvégi akciója keretében elérhetők lesznek.
Nemcsak az számít, hogy mit eszünk, de az is, hogy miből esszük. Erre hívja fel a figyelmet a Felelős Gasztrohős Alapítvány által létrehozott Rakun Dobozközösség.
A kezdeményezés szintén a Highlights of Hungary versenyen ért el kimagasló eredményt, a KPMG Hungary Fenntarthatósági különdíját nyerte el.
„Ha minden debreceni lakos heti egyszer kidob egy műanyag dobozt, azok egy év múlva, egymás mellé rakva elérnének az óceánig. Arról nem is beszélve, hogy évente 14 400 forintot költök csak csomagolásra, amit nem tudok újra használni. Kérném a sajátomba, de akkor az étterem is bajba kerülhet” – derül ki a Rakun Dobozközösség videójából.
A Rakun Dobozközösség videója (Fotó: M1)
A Rakun dobozközösség erre a problémára nyújt megoldást. Egy előfizetéssel jó minőségű, tartós, műanyag fedelű acéldobozokat bérelhetünk, ezzel fenntarthatóvá tehetjük elviteles ételrendelésünket.
A dobozrendszer egy letölthető applikációval működik, előfizethetünk egy, két vagy akár négy dobozra is, majd egy dobozközösség tagétteremben megmutatjuk a QR-kódunkat a felszolgálóknak, akik leolvassák ezt. Ebből látják, hogy hány doboz van nálunk, van-e előfizetésünk – mondta Szabó Eszter, a Rakun Kft. kommunikációs vezetője.
Az étterem ezután a rendelt ételünket acéldobozban tálalja, amelyet elviszünk.
„Legközelebb, mikor vagy ugyanarra a helyre, vagy egy másik dobozközösség tagétteremébe megyünk, ott leadhatjuk ezt a dobozt, és egy új, a HACCP szerint elmosott tiszta dobozban kapjuk meg a következő ételünket”
– tette hozzá Szabó Eszter.
Ez az egyszerű ötlet mind a vendégek, mind a vendéglátók pénztárcájának és a környezetnek is kedvez. Az elkövetkező időszakban különösen felértékelődnek az ilyen kezdeményezések, mert a kormány klíma- és természetvédelmi akciótervének keretében idén nyártól betiltja az egyszer használatos műanyagok forgalmazását hazánkban.
Címlapfotó: M1