Sokat tehet a globális klímaváltozás megfékezéséért Kína

 

Kína a Föld legnépesebb országa és a legnagyobb szénkibocsátója is egyben. Ha képes lenne kihasználni hatalmas kibocsátáscsökkentő potenciálját, óriási szerepet játszhatna a globális klímaváltozás elleni harcban.

Füst gomolyog kéményekből Pekingben (Fotó: MTI/ EPA/ Vu Hong)

A kínai kormány erőteljes akciótervvel állt elő, miután az emberek sűrű szmogtól szenvedtek 2011-ben a szénfogyasztás éveken át tartó emelkedésének eredményeként – megakadályozni a szénfogyasztás növekedését, javítani a levegő minőségét, és segíteni az országot a kibocsátás korlátozásában – írja a Time.

Bár Kína a legnagyobb szénkibocsátó, kibocsátásának 72 százalékáért lényegében tengerentúli cégek felelősek, amelyek a Kínában készült termékeket szállítják, és eladják.

Listát készítettek 118 informatikai és textilipari cég összevetése alapján, amelyek gyártása, és így kibocsátása is Kínához volt köthető, amelyben azt vizsgálták, mennyire környezetbarát az ellátási láncuk. Első helyen az Apple és a Nike végzett holtversenyben, és benne volt az első 30-ban az kínai Lenovo és Huawei is, de megállapították, hogy a legtöbb vállalat nem fordít figyelmet az ellátásának szénkibocsátás-lábnyomára.

Következik ebből, hogy a legtöbb világmárka várhatóan nem lesz képes teljesíteni éghajlati kötelezettségvállalásait.

Szerencsére azonban máris változnak a dolgok. Kína növelte a környezeti átláthatóságot, és több mint 8000 szállítót motivált a jogszabályi sértések kezelésére.

Az ország elkötelezettsége a környezeti átláthatóság mellett ösztönözheti a cégeket a kibocsátásuk csökkentésére. A nyilvános szénadatok nem csak hasznos célok kitűzését teszi lehetővé a cégek számára, de lehetőséget ad a vásárlóknak és a befektetőknek is, hogy azonosítsák, mely cégek alkalmazzák a legjobb szokásokat, és melyek követnek el jogszabályi sértéseket.

Azok a cégek nagy összegű büntetésre számíthatnak, amelyek elmulasztják kibocsátási adataik közzétételét. A vezető cégek bizonyíthatják felelősségteljes viselkedésükkel, hogy a magánszektor is képes jelentős közreműködésre.

Ahogyan a klímaváltozás egyre nagyobb méreteket ölt, a kormányoknak és a vállalkozásoknak együtt kell működniük a globális közösség gondolkodásának megváltoztatásában.