Sok mikroműanyag lehet a hazai folyók üledékeiben az SZTE kutatói szerint

 

A mikroműanyagnak nevezett, öt milliméternél kisebb részecskék legtöbbször az eldobott és a környezetbe kikerülő műanyagok aprózódása révén keletkeznek. Sok mikroműanyag lehet a hazai folyók üledékében, ami a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói szerint jelentős környezeti kockázattal járhat.

A közlemény szerint a magyarországi folyókon levonuló árhullám nemcsak iszapot és uszadékfát szállít, hanem a víz felszínén rengeteg műanyag szemetet is látni, ezek időközben összetöredeznek, és egyre kisebb szemű mikroműanyaggá forgácsolódnak.

A mikroműanyag öt milliméternél kisebb részecske, legtöbbször az eldobott és a környezetbe kikerülő műanyagok aprózódása révén keletkezik, és jelenleg már globális problémát okoz.

Az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének kutatói a Maros üledékeit Lippától Makóig vizsgálták. Kimutatták, hogy a mederből származó egy kilogrammnyi mintában esetenként akár 40 ezer mikroműanyag-szemcse is található. Összehasonlításként: egy korábbi vizsgálat az angliai Manchester melletti vízfolyások üledékeiben kilogrammonként legfeljebb 12–25 ezer ilyen szemcsét azonosított.

A folyókba került mikroműanyag lerakódhat a mederben és az ártereken is, és jelentős környezeti kockázattal járhat. Bekerül a talajlakó és a folyóban élő állatok szervezetébe, majd a tápláléklánc révén az ökoszisztéma egészébe, így akár az emberi szervezetbe is. A felszínükhöz káros anyagok és szennyeződések kötődhetnek.

A szegedi kutatók tervezik a Tisza és a Duna, valamint mellékfolyóik mentén is a szennyezés feltérképezését – áll a közleményben.