Online tartalmak segítenek az illegális hulladéklerakók felszámolásában

 

„Gondolkodtál már azon, hogyan keletkeznek az utcai szemétdombok?” „Az ufók hozzák, vagy csak a szél hordja össze?” „Hogyan szemetel a magyar?” Ilyen és ehhez hasonló környezetvédelmi kérdésekkel Szebenyi Péter szinte minden nap foglalkozik videóblogjaiban, a közösségi oldalain és a honlapján is.

Szebenyi környezetmérnökként végzett, ma pedig már környezetvédelmi influencernek tartja magát. Mint mondta, az influencer szó az utóbbi időben népszerű lett. Van, akinek a hatása inkább negatív, emiatt muszáj megmagyaráznia, hogy miért környezetvédelmi influencer. „Olyan influencernek tartom magam, aki nem termékeket reklámoz, hanem megoldásokat” – mondta.

Szebenyi Péter nevéhez számos sikeres, országos önkéntes hulladékgyűjtő akció kötődik. Ilyen volt például a tavalyi Dunamentő kaland is. Elképesztő dolgot vitt véghez a több mint négyszáz megjelent önkéntes, akik a Duna-partot tisztították meg – hangzott el az eseményen készült videóban. Ebből az anyagból is látszik, az online tartalmakra Szebenyi Péter egyfajta eszközként tekint.

Az interneten a videós tartalmak között a környezetvédelem hiánycikk.

Alig van olyan videóblogger vagy influencer, aki ezzel foglalkozna. Meg kell mutatni a problémát, minél hitelesebben, és be kell mutatni a jövőképet is, hogyha nem teszünk ellene, akkor mi várhat ránk – hívta fel a figyelmet.

Mobilapplikáción jelenthetők az illegális hulladéklerakók

A környezetvédelemmel szervesen összefüggő rendezvények és az online tartalmak gyártása mellett Szebenyi Péter és testvére egy mobilapplikációt is fejlesztett a közelmúltban, amely segíthet felszámolni az illegális hulladéklerakókat Magyarországon.

(Fotó: MTI/EPA/André Coelho)

A videóblogger szerint fel kell hívni az emberek figyelmét a túlzott szeméttermelés várható következményeire (Fotó: MTI/EPA/André Coelho)

A hulladékvadász applikációval az emberek kezükbe vehetik a megoldást. Hogyha nincs ideje szemetet szedni, akkor bejelentheti az applikáción keresztül lefotózva az illegálishulladék-lerakást, így a probléma a mobilalkalmazáson keresztül eljut a Hulladekvadasz weboldalra, a fejlesztők pedig feldolgozva továbbadják az illetékes önkormányzatnak, várva a probléma mihamarabbi megoldását – fogalmazott Szebenyi.

Eddig 3500 bejelentés érkezett, és 1500 illegális hulladéklerakó hely szűnt meg az alkalmazásnak köszönhetően. Szebényi Péter pedig, amikor épp nem a szemetelőket vadássza az online vagy a valós térben, a kertjét gondozza. Persze azt is fenntarthatóan teszi.

Bárki tehet a szemét csökkentéséért

Ha zöldségekről vagy gyümölcsökről van szó, a vegyszermentesre és a szezonálisra esküszik, csakúgy, mint Munkácsi Brigitta blogger, aki másfél éve ír a környezetvédelemről NemPazar című blogján. Főként a túlfogyasztásról és a felesleges hulladéktermelésről.

A szeméttermelés 30 százaléka háztartási szemét,

tehát maguk az emberek okozzák, és nem fentről kell várni a megoldást – fogalmazott. Emiatt kezdte el érdekelni, hogy a mindennapokban, hogyan tudja csökkenteni a feleslegesen termelt szemetet. Ezért vásárol piacon, hord magánál vászontáskát, és ügyel arra, hogy mindenből annyit vegyen, amennyire valóban szüksége is van.

Munkácsi Brigitta három gyermek édesanyja. Közgazdászként végzett, és még a szakdolgozatát is környezetvédelmi témáról, a fenntartható fogyasztásról írta. Mint mondta, 15–25 éves kora között modellkedett. Akkor még nem érdekelte a zero waste szemlélet, azaz a hulladékmentesség és a fenntartható táplálkozás, mára viszont ez számára elsődleges, mert amint azt a blogján írta: „Két otthonod van: a bolygó és a tested. Vigyázz mindkettőre!”

A címlapfotó illusztráció.