Matakókölyköt mutattak be a Fővárosi Állat- és Növénykertben

 

Négy hete ismét matakókölyök (háromöves tatu) született a budapesti állatkertben.

A matakók különlegessége, hogy teljesen, szinte szabályos golyóvá össze tudnak gömbölyödni – mondta el az MTI-nek Hanga Zoltán az állatkert szóvivője pénteken. A legtöbb tatufaj hasa ugyanis összegömbölyödéskor védtelen marad, ezért veszély esetén félig földbe ássák magukat erős karmaikkal.

Hozzátette: a Dél-Amerikában őshonos faj a kisebb tatufélék közé tartozik, súlya felnőttkorban sem haladja meg a két kilogrammot, élethossza akár 30–35 év is lehet.

Az állatkert négy évvel ezelőtt kezdett el a matakók tartásával foglalkozni, tavaly született az első matakókölyök, egy hím, Briós, aki azóta már egy franciaországi állatkertben él – mondta Hanga Zoltán.

A mostani matakókölyök nőstény, neve egyelőre még nincs. Ugyanattól az anyától született, mint Briós. A matakókölyköt leginkább a nyitás utáni órákban lehet látni a Pálmaházban, a maradék időt egyelőre fészekben tölti.

Hanga kitért arra is, hogy világszerte összesen 21 tatufaj létezik, a legkisebbek súlya kevesebb, mint egy kilogramm, a legnagyobbé eléri az 50 kilogrammot is. Páncéljuk elcsontosodott bőrből áll, nincs összenőve a csontvázzal. Elsősorban rovarokkal táplálkoznak.