A föld alól kellett előhúzni az év emlősét

 

A Földművelésügyi Minisztérium a Vadonleső programjának keretén belül esett a választás a kihalás szélén lévő földikutyára.

A minisztérium Vadonleső programjának keretén belül mindig olyan fajt választanak ki az év állatának, amelyre fel kívánják hívni a figyelmet. Így esett 2018-ban a választás  keleti sün, az ürge, a denevérek és a mogyorós pele után a kihalás szélén álló földikutyára.

Az erdélyi földikutya egy példányát tartja a kezében, annak szabadon engedése előtt Németh Attila, az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai kutatócsoport munkatársa Bagamér határában 2014. szeptember 11-én. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) szakemberei, nemzetközileg elismert szakértők közreműködésével, ismert populációkból származó egyedekkel új erdélyi földikutya populációt hoztak létre a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet területén. Ez a világviszonylatban is egyedülálló akció nemcsak az erdélyi földikutya fennmaradásában játszhat fontos szerepet, hanem a többi endemikus földikutyafaj megmentéséhez is nélkülözhetetlen lehet. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A kihalás szélére sodródott földikutya lett 2018-ban az év emlőse (MTI-fotó: Czeglédi Zsolt)

A program honlapján azt olvashatjuk ezekről a kisemlősökről, hogy ritkábbak a kihalással fenyegetett címerállatok többségénél, és a Kárpát-medencében élnek már csaknem kétmillió éve. A föld alatt élő, szem nélküli, de remek hallással rendelkező állathoz kapcsolódva idén számos programot szerveznek majd a Vadonleső programban.

A déli földikutya, amely a földikutyák egyik alfaja, európai szintű védelmet élvez. Csak itt található meg a Kárpát-medencében. Vadon nagyjából alig kétszáz példányuk él a határ két oldalán.