×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Kedden fellövik az új magyar műholdat, mely hamarosan pályára áll

 

Megérkezett a magyar fejlesztésű RadCube műhold a Francia Guyana-i Kourouba, az Európai Űrügynökség (ESA) rakétakilövő állomására. A műhold űrbe való kijuttatását végző vállalat közlése szerint a Vega VV19 hordozórakéta startjának előkészületei a tervek szerint haladnak.

„Az elmúlt időszakot figyelembe véve az egyik legösszetettebb projektünk eredménye ez a műhold” – értékelte a magyar fejlesztők munkáját Horváth Gyula, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. ügyvezetője, aki 2019-ben fődíjat kapott a Forbes magazin Év üzletembere gáláján.

„Ez a felbocsátás csupán az első, demonstrációs darabja 3-16U sorozatunknak. Skálázható műholdjaink a jövőben nagy megbízhatóságú űrszolgáltatásokat biztosítanak többek közt távközlési vagy földmegfigyelő küldetések formájában. Emellett ez a műholdplatform tudományos kísérletek és kutatások elvégzését is nagy megbízhatósággal képes ellátni. Különösen örülök annak, hogy az első hasznos teher hazai fejlesztés, tehát a mérnöki kiválóság bemutatása mellett, a magyar tudományos szakma is látványos eredményekkel gazdagodik.

A műhold hasznos terhe a RadMag, egy olyan mérőműszer, amely kettős céllal jött létre: tudományos adatokat gyűjt, valamint információt biztosít az űridőjárásról a kutatóintézetek, ipari szereplők, valamint az alacsony Föld körüli pályán működő űreszközök és az asztronauták számára”

– fejtette ki Horváth Gyula.

A műholdat a Francia Guyanában található Kourou űrközpontjából bocsátják fel, a műveletet az ArianeSpace koordinálja. A C3S CubeSat felbocsátó partnere a SAB Launch Services Srl., a hordozórakéta pedig a Vega VV19 elnevezésű űreszköz lesz. Az Európai Űrügynökség (ESA) egyelőre a műhold féléves üzemeltetésére szerződött, de a C3S által fejlesztett műhold tervezett élettartama ezt többszörösen meghaladja majd.

Kiemelt kép: illusztráció / c3s.hu