×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nukleáris reaktorral hajtott űrhajókat állíthatnak pályára az amerikaiak

 

A DARPA, avagy a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege. Az ügynökség április 9-én jelentette be, hogy 22 millió dolláros megállapodást kötött a General Atomics vállalattal egy űrjárművek meghajtására alkalmas nukleáris reaktor kifejlesztésére. Az ötlet közel sem új, a NASA már a hatvanas években kutatta a nukleáris meghajtás lehetőségeit, de aztán a hetvenes években felhagytak ezekkel a kísérletekkel. A tervek szerint alig négy éven belül, 2025-ben fellőhetik az első nukleáris termális meghajtórendszerrel működő rakétákat – erről számolt be a NewScientist tudományos magazin.

A célkitűzés meglehetősen ambiciózus, nem csak azért, mert új meghajtórendszer kifejlesztését igényli, hanem mert a mérnökök szerint egy nukleáris rakéta nem elég erős ahhoz, hogy megszökjön a Föld gravitációs vonzásából. A tervek szerint egy hagyományosabb rakéta juttatná ki az eszközt az űrbe, majd ott lépne működésbe a nukleáris meghajtás.

A kifejlesztendő eszköz egy nukleáris termális meghajtórendszer lenne. Ez a megoldás úgy működik, hogy egy atomreaktor által termelt hővel extrém szintre felmelegítik a hajtóanyagot, mielőtt az egy fúvókán keresztül kiáramlik. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy rendkívül nagy a fajlagos tolóereje, 2–5-ször nagyobb, mint a hagyományos rakétáknál. A korábbi amerikai kísérletek során hidrogént melegítettek fel, a mostani hírekben azonban még nem részletezték a hajtóanyag fajtáját.

Az új eszköz tehát nem a Föld elhagyásának módját forradalmasítaná, hanem már az űrben történő mozgást, mivel eddig az űrben csak elektromos és kémiai meghajtórendszereket használtak.

„A levegőben, a földön és a tengerben a manőverezési képesség kritikus fontosságú. A nukleáris meghajtás ezt a mozgékonyságot adhatja meg az űrben is”

– mondja Nathan Greiner a DARPA munkatársa.

Egy hatékony nukleáris meghajtással működő rendszerrel akár a Holdat és a Marsot is gyorsabban el lehetne érni. A sebesség pedig nagyon fontos lehet, ha biztonságosan akarunk embereket eljuttatni a földön kívüli világokba, ugyanis így az űrutazás során rövidebb ideig lennének kitéve az utasok a kozmikus sugárzásnak.

orion-nuklearis_termikus_raketa Művészi ábrázolás egy nukleáris termikus meghajtórendszerrel felszerelt Marsra induló űrhajóról (Fotó: NASA)

Természetesen először ki kell juttatni az űrbe a nukleáris rakétákat, ami sokakban komoly aggodalmat vethet fel. A szakemberek szerint azonban az alacsony dúsítású uránium, ami hajtaná a rakéták reaktorait biztonságosabb, mint az a plutónium, ami a NASA Perseverance roverjét működteti a Marson.

Címlapfotó: DARPA