×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sikerrel járt a NASA Mars 2020 küldetése, épségben leszállt a Perseverance marsjáró!

 

Új korszak a Mars-kutatásban, a forradalmi eszköz megkezdheti kutatómunkáját a vörös bolygón. Hamarosan érkezhetnek a tudományos áttörést jelentő felfedezések, akár a földönkívüli életre is bizonyítékot találhat a legújabb marsjáró.

Ma este útja kulcspillanatához érkezett a 2020. július 20-án induló Mars 2020 űrszonda. Az egész küldetés legveszélyesebb részeként le kellett szállnia a vörös bolygón. Jól jellemzi a manőver nehézségét, hogy a NASA-nál is a ”rettegés hét percének” nevezték a leszállás feszült pillanatait.

A folyamatot ugyan ”élőben” követhettük, de ez a Mars távolsága miatt azt jelentette, hogy nagyjából 10 perces késéssel értesülhettünk a Földön az eseményekről.

nasa-mars-perseverance-krater A leszállás helye a Jezero-kráterben, a képen jól látható, hogy egykor egy folyó torkolata lehetett itt (Fotó: NASA)

Szerencsére minden az előzetesen tervezettek szerint alakult. A folyamat a földi személyzet beavatkozása nélkül, az űrszonda számítógépének irányításával zajlott le. Először az utazó és a leszálláshoz szükséges egységek különváltak, majd a hátsó pajzs irányító hajtóművei stabilizálták a leszállóegységet. Gond nélkül kinyílt a fékezőernyő is, majd később levált az űrszondát védő első hővédő pajzs.

nasa-mars-perseverance-vedopajzs Az űrszonda sikeresen belépett a Mars légkörébe, és célba jutatta a rakományát (Fotó: NASA)

A leszálló egység ezután átvette az irányítást, manőverező hajtóműveivel a landoláshoz megfelelően lelassította a zuhanást. Végül a hat méter hosszú kábelei segítségével lerakta a marsjárót a Jezero-kráterbe, majd biztonságosan eltávolodott tőle, és lezuhant.

Közel sem volt magától értetődő ez a siker. 1960 óta 70 űreszköz kísérelte meg elérni a Marsot, és közülük csak 35 járt sikerrel. Igaz a sikertelen küldetések többségéért a Szovjetunió illetve Oroszország felelt – az ő küldetéseik közül 26-ból 19 nem érte el a célját. Az Amerikai Egyesült Államoknak azért ennél eddig is jobb mutatói voltak, 29-ből 22 alkalommal sikerrel jártak a NASA küldetései. A mai naptól ez az arány 30-ból 23-ra javult.

nasa-mars-perseverance-urszonda-leszallas-fekezes A landolási manőver végén sikerrel tette le a Perseverance marsjárót a leszállási egység (Fotó: NASA)

A Perseverance marsjáróval újabb lépést tehet az emberiség az űr felfedezésében, a mostani küldetésen már egyértelmű cél az életre utaló nyomok megtalálása. Korábbi cikkeinkben részletesen olvashat arról, hogy miért is különleges a mostani küldetés, és hogyan jutott el az űrszonda a Mars felszínére. Külön cikkben foglalkoztunk a marsjáróban rejtőző helikopterrel is – hamarosan ez lehet az első ember alkotta szerkezet, ami egy másik bolygón repülni fog.

Néhány perccel a leszállás után már meg is érkezett az első felvétel, amit a marsjáró készített (Fotó: NASA)

Címlapfotó: NASA