×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Puli Space holdi vízszimatolója keresheti a vízjeget

 

A NASA támogatja a magyar Puli Space Technologies holdi vízszimatolójának fejlesztését. A vízkutató detektor tavaly elnyerte a holdi erőforrások kategória első díját az amerikai űrügynökség versenyén, amelyen kisméretű mérőeszközök tervezése volt a feladat. A megmérettetés mostani fordulójában tíz csapat adott be végleges pályamunkát, közülük négy projektet díjaztak. A Puli vízérzékelője 225 ezer dollárt, vagyis több mint 66 millió forint támogatást nyert el a fejlesztés megvalósításához – derült ki az M1 Híradójából.

Évek óta fejleszti a holdjáró rovert a Pulispace űrtechnológiai vállalat. A cél az, hogy a szerkezet képes legyen túlélni a Holdon uralkodó szélsőséges viszonyokat is. A Puli különféle mérőeszközök szállítását, vezérlését és kommunikációját is biztosítani tudja. A cég most egy újabb programba fogott: egy úgynevezett vízszimatolón dolgoznak.

A Puli tervezett vízérzékelője 225 ezer dollárt, vagyis több mint 66 millió forintot kapott a fejlesztés megvalósításához. Egy éve van a csapatnak, hogy elkészítse. Azonban a járvány miatt most csak online tudnak egyeztetnek a csapattagok.

A vízszimatoló egyszerű elektronika, amelynek feladata a sugárdetektálás a holdfelszínen. A „szimatolást” két-három darab szenzor segítségével történik – mondta Hazadi Mátyás, a Pulispace villamosmérnöki csoportvezetője.


Ezeknek a szenzoroknak a feladata, hogy vízjeget keressenek a Holdon, illetve következtessenek a bolygó felszíne alatti hidrogén mennyiségére. A tervek szerint ez a piciny doboz nagyon könnyen mozgatható lesz és bármilyen holdjáróra fel lehet majd szerelni.

Ha elkészül vele a csapat, itthon tesztelik, hogyan reagál a különböző behatásokra és csak utána küldik el a NASA-nak. Két-három év múlva akár már élesben is bevethetik a magyar találmányt.