Egészségesebb az űrben termesztett saláta, mint a földi?

 

Egy friss kutatásból kiderült, hogy a Nemzetközi Űrállomáson termesztett leveles zöldségek ugyanolyan egészségesen fejlődnek, mintha a Földön termesztették volna őket.

A 2030 körül tervezett Mars-expedíción részt vevő űrhajósok jó eséllyel akár saját zöldségeket is termeszthetnek majd az út során – olvasható a The New York Times hírei közt.

A pénteken közzétett tanulmány szerint az űrben termesztett saláta biztonságosan fogyasztható, és hasonlóan tápláló, mintha a Földön termesztett zöldségek.

Jelenleg szinte minden ételt, amelyet az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomáson fogyasztanak, a Földön készítenek elő, és becsomagolva küldenek föl, a friss termékekkel együtt.

Nagyobb távolság esetén azonban, mint a Mars esetében, ahová az út három évig is eltarthat, ez nem lehetséges. Akár évekbe is beletelhet, mire egy adott étel elfogyasztásra kerül, így jócskán romolhat az íze és tápanyagtartalma. Emiatt előfordulhat, hogy az űrhajósok kevesebbet esznek, így rosszabbodik az egészségi állapotuk.

Ennek megelőzése érdekében a kutatók azon dolgoznak, hogy hosszabb ideig eltartható élelmiszereket fejlesszenek ki, illetve olyan módszerekkel kísérleteznek, amelyekkel gravitáció nélkül is hatékonyan lehet növényeket termeszteni.

A vizsgált saláták termesztését 2014-ben kezdték meg az űrállomáson, majd később egyéb zöldségekkel is próbálkoztak. A növénytermesztésnél már maga a locsolás is nehézséget okoz, hiszen gravitáció nélkül a víz nem jut el a gyökerekhez, a vízcseppek a térben lebegnek, így más technikát kell alkalmazniuk.

Érdekesség, hogy az űrben termesztett saláta a vizsgálatok alapján magasabb mennyiségben tartalmazott fenolvegyületet, amelyről úgy vélik, jót tesz az egészségnek, mert antioxidánsként viselkedik.

A komolyabb következtetések levonásához azonban nagyobb mennyiségben szükséges vizsgálni az űrben termesztett zöldségeket, így egyelőre további kutatások szükségesek.