Kilencven éve fedezték fel a rejtélyes törpebolygót

 

Kilencven évvel ezelőtt, február 18-án fedezte fel Clyde W. Tombaugh amerikai csillagász a Naprendszer kilencedik bolygóját, amelyet zord viszonyai miatt az alvilág ókori görög istenéről, Plútóról nevezek el.

(Fotó: NASA)

A gazdasági világválság első évében az arizonai Flagstaffban található Lowell Obszervatóriumban dolgozott az akkor még 23 éves fiatal csillagász. Clyde W. Tombaugh majdnem egy évig vizsgálta a kozmoszt, míg végre 1930. február 18-án megbizonyosodott arról, hogy az addigra legendává nőtt X bolygó valóban létezik. Az égitest mindössze 5 fokra volt attól a helytől, amelyet Percival Lowell vizsgált – olvasható a beszámolókban.

A szintén amerikai csillagász a 20. század elején vizsgálta az Uránusz mozgásában mutatkozó parányi változásokat. Arra a következtetésre jutott, hogy a megfigyelt eltérések csak egy mindaddig ismeretlen, a Neptunusz pályáján kívül keringő bolygó zavaró hatásával magyarázható. Számításokat is végzett arra vonatkozóan, hogy hol lehet a kilencedik bolygó. Eredményeit 1914-ben hozta nyilvánosságra. Halála után 16 évet kellett várni, míg fiatalabb pályatársa elméletét beigazolta.

A görög alvilági isten után Plútónak elnevezett bolygó így Percival Lowell monogramjával kezdődik.

2006. augusztus 24-én a Nemzetközi Csillagászati Unió határozatban törpebolygóvá minősítette a Plútót. Ennek magyarázata, hogy egy módosítás miatt csak az az égitest kaphatja meg a bolygó státuszt, amelyik a Nap körül kering, elég nagy tömeggel bír, gömb alakú és pályájának környezete tiszta a kisebb égitestektől.

A Plútó az első két feltételnek megfelelt, de a harmadik kritériumnak nem tett eleget. Szomszédságában nagyon sok egyéb égitest található, amelyek mozgását nem a planéta gravitációs vonzása határozza meg.

A visszaminősítés olyan visszhangra talált, hogy a 2006 szavának a bolygó nevéből képzett, lefokozott, leértékelt jelentésű plutoed szót választották az Egyesült Államokban.  Azóta a naprendszerben a Neptunusz lett a legtávolabbi bolygó.

Amerikai csillagászok egyébként pár éve kezdeményezték, hogy kapja vissza bolygó státuszát a Plutó. Szerintük lehetséges, hogy a Plútón túl is van még egy planéta, és tizedik bolygó utáni vadászat megkezdődött.

A Plútó főbb adatai

Naptól való távolság: 5966 millió km
Felszíni hőmérséklet:
– 220 °C körül
Tengelyforgási idő:
6,39 földi nap
Keringési idő:
247,7 földi év.