Távoli galaxisból érkező, szabályosan ismétlődő, titokzatos jeleket vettek

 

A NASA Chandra röntgencsillagászati műholdjával, a Spitzer és a Hubble űrtávcsövével, valamint a Karl G. Jansky VLA rádiócsillagászati teleszkóppal készített, keltezetlen kombófelvétel az NGC 4258 katalógusszámú spirálgalaxisról.  (Fotó: MTI/AP/NASA)

Az erős – szabályosan ismétlődő – rádiókitörések pontos helyét egyelőre nem sikerült meghatározni a tudósoknak, akik szerint ez lehet az eddigi legkülönlegesebb, amit valaha észleltek – adta hírül az independent.co.uk.

Tudósok korábban több alkalommal is bemértek kozmikus rádióhullámokat – köztük olyanokat, amik szabályos ismétlődést mutattak – azonban a mostani eset eltér az eddigiektől. A kanadai teleszkóppal fogott rádióhullámok szabályosan, kiszámítható ütemben ismétlődnek.

A gyors rádiókitörések egy 16 napos ciklus szerint rendeződnek. Négy napon át erős rádiókitörések érkeznek – óránként akár több is – majd 12 napra megszűnnek.

A kitörések forrásáról annyit sikerült kideríteni a tudósoknak, hogy egy spirális galaxisból származhatnak, ami nagyjából 500 millió fényévre lehet a Földtől, ahol egy objektum egy csillag, vagy egy fekete lyuk körül kering.

A tudósok folytatják az FRB 180916.J0158+65 névre keresztelt rádiókitörés figyelését.

A címlapfotó illusztráció.