A Boeing tesztűrhajója ép, várhatóan vasárnap ér földet Új-Mexikóban

 

A Boeing Starliner tesztűrhajója, amelynek nem sikerült pénteken megfelelő pályára állnia, hogy eljusson a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ép és várhatóan vasárnap ér földet Új-Mexikóban – közölte az amerikai űrhajózásai hivatal, a NASA szombaton.

A Boeing CST-100 Starlinert sikeresen indították el pénteken személyzet nélkül Floridából, de az egyik hajtómű időzítési hibája miatt nem tudott arra a pályára állni, amelyen az űrállomásra jutott volna.

Amikor észlelték a problémát, az irányítóközpont szakemberei megpróbálták földi irányítással átvenni a rendszert. Ezek a jelek azonban késve érkeztek és nem sikerült időben átvenni az irányítást, hogy a Starlinert az ISS felé tartó pályára állítsák – közölte pénteken Jim Bridestine, a NASA igazgatója.

A NASA és a Boeing vezetői szombaton közölték, hogy vizsgálják a kudarc okait.

A Boeing űrjárművét, a CST-100 Starlinert azért tervezték, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) asztronautáit a jövőben az ISS-re szállítsa. A Starlinernek egy hétig kellett volna az ISS-szel maradnia.

Amennyiben a Boeingnek meg kell ismételnie a tesztrepülést, jelentősen késleltetheti a NASA menetrendjét és többletköltséget igényelne.