Az „űrgyarmatosítás” kifejezés nem elég PC

 

Még az életkörülmények kialakítására sem sikerült megoldást találni a Marson, máris a helyes űrkifejezésekről folyik a vita a szakértők körében. Egyes kutatók ragaszkodnak ahhoz, hogy az emberiség „letelepszik” az idegen bolygókon, nem „gyarmatosítja” őket. A kolonizálás szóhoz rengeteg negatív történelmi esemény kapcsolódik, így Bill Nye szerint nem árt odafigyelni a politikailag korrekt megfogalmazásra, amikor a Naprendszerben folytatott tevékenységekről van szó.

A címlapfotó illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Indiai Űrkutatási Szervezet)

Bill Nye – polgári nevén William Sanford Nye, aki korábban egy televíziós műsor, a Tudomány Srác főszereplőjeként vált ismertté –, a nonprofit Planetáris Közösség (Planetary Society) vezetője úgy gondolja, hogy pozitív nyelvi háttérbe kell foglalni az elkövetkezendő űrkutatási tevékenységeket – írja a space.com.

A bolygóközösségben elutasítjuk a gyarmatosítani ige használatát. Mi inkább a letelepedést megfogalmazást részesítjük előnyben, mivel a gyarmatosításnak rossz háttere van” – mondta Nye 70. Nemzetközi Űrhajózási Kongresszus washingtoni értekezletén.

A rossz háttér abból az erőszakból és elnyomásból származik, melyet több gyarmatosító hatalom gyakorolt az őslakos népekre szerte a világon, mint a spanyolok a nyugati féltekén; az angolok Észak-Amerikában, Indiában és Ausztráliában; a hollandok Dél-Afrikában, a Karib-térségben és Indonéziában; és a belgák Közép-Afrikában.

A gyarmatosítás szó elhagyása előnyös lehet

Csakúgy, mint Nye, számos tudós, kutatás támogató és egyéb űrrepülési társaság tagja el akarja kerülni a gyarmatosítás kifejezést. Néhány szakember hangsúlyozta, hogy a gyaramtosítás szó elhagyása kifejezetten előnyös lehet. Segítheti a helyes gondolkodásmódot, hogy az űrt felelősségteljesen fedezzük fel.

Tavaly például Lucianne Walkowicz csillagász konferenciát szervezett A Mars dekolonizálása címmel, melynek a központi témája az űrnyelvi kifejezések helyesbítése volt.

Sokan már megszokták, hogy a Mars gyarmatosításáról hallanak, amikor az új bolygók kutatásáról van szó. Ezen az eseményen azt vizsgáljuk, hogy a kolonizálás szó használata az űrben miként reprodukálja az emberiség által okozott múltbeli károkat” – írják a konferencia weboldalán.

Walkowicz elismert kutató az űrközösségben. Jelenleg a chicagói Adler Planetáriumban dolgozik, míg a konferencia idején a Kongresszusi Könyvtár Baruch S. Blumberg asztrológiai, kutatási és tudományos innovációs elnöke volt.

Mások szerint inkább a tényleges problémákra kellene koncentrálni

Bár a gyarmatosítás helyettesítésére javasolt szavak neutrálisabb jellegűek, hozzájuk is kapcsolódik negatív tartalom. A letelepedés, a telepes és a település szavak sok ember tudatában ma szorosan kapcsolódnak az izraeli kormány ellentmondásos tevékenységeihez Ciszjordániában és a Golán-fennsíkon – számolt be róla Jesse Singal újságíró tavaly az egyik cikkében.

Singal nem támogatja a gyarmat és gyarmatosítás szó eltávolítását az űrlexikonból. Hangsúlyozta: a kifejezések használata nem a múltban elkövetett borzalmak jóváhagyása.

Ha a nyelv ártalmatlan használatán lovagolunk, akkor elvonjuk a figyelmet a tényleges problémákról” – tette hozzá.

A Singal írása részben a Caroline Haskins The Outline című folyóiratban publikált, Az űrkutatás rasszista nyelve című cikkére reagál. Haskins Walkowiczot és más szakértőket idézve hosszasan taglalta a gyarmatosítás kifejezés használatának káros hatásait.

Hamarosan létrejöhet az első előőrs

Az űrnyelvi vita – vagy inkább értekezés, attól függően, hogy miként alakul a jövőben – valószínűleg akkor lesz majd égető kérdés, amikor már sikerült létrehozni néhány előőrsöt az idegen bolygókon, ami hamarosan megtörténhet. A NASA célja a hosszútávon fenntartható emberi jelenlét létrehozása a Holdon 2028-ig, Elon Musk cége, a SpaceX pedig egy Csillaghajó nevű űrrepülési rendszert épít, melynek célja, hogy segítse az emberiséget a Marson való letelepedésben.

Míg a politikailag korrekt kifejezésekre gondosan figyel, Nye az emberiség űrletelepedési kilátásaival kapcsolatban elég pesszimista. Jelentős szkepticizmusának adott hangot arról, hogy képesek leszünk-e a közeljövőben várost építeni a Marson.