Egy kilométer sugarú magja van a Naprendszeren kívülről érkezett üstökösnek

 

Nagyjából egy kilométer sugarú, szilárd magja van és vöröses színű a közelmúltban felfedezett 2I/Boriszov nevű üstökös – állapították meg a kutatók, akik szerint a csillagközi tér mélyéből érkezett objektum fizikai tulajdonságai a Naprendszerünkhöz hasonló bolygórendszerek létezéséről árulkodnak.

Az objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. A Nature Astronomy című folyóiratban publikált legújabb eredményeket megelőzően a kutatók megállapították, hogy az égitest a mag körüli sűrű gázfelhővel (kómával) rendelkezik és apró csóváját is megfigyelték.

A szakemberek Hawaiin és Spanyolországban lévő űrteleszkópokkal tanulmányozzák az objektumot.

Az objektum eddig meghatározott tulajdonságai – az alakja, a színe és becsült mérete – rendkívül hasonlítanak a Naprendszerünkből származó üstökösökéihez” – mondta Michal Drahus, a lengyelországi Jagelló Egyetem csillagásza, megjegyezve, hogy a felfedezés azért fontos, mert bizonyítja, hogy léteznek üstökösök a csillagközi térben, továbbá, hogy a Naprendszünkből ismertekhez hasonló üstökösök más csillagok körül is képződnek.

A 2I/Boriszov a 2017-ben azonosított Oumuamua után a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett. A szakemberek az égitest sebessége és a hiperbolikus pályája alapján állapították meg, hogy egy másik bolygórendszerből származik.

Az egyetem munkatársa, Piotr Guzik szerint már nagyjából egy évtizeden belül megvalósulhat, hogy űrszondát küldenek a Földről egy csillagközi objektumhoz.

A 2I/Boriszov várhatóan december 8-án lesz a legközelebb a Naphoz, majd nem sokkal azután a Földhöz, ekkor nagyjából 300 millió kilométerre fog elhaladni a bolygó mellett.

A címlapfotó illusztráció.