Elon Musk további részleteket árult el a Starship űrhajóról

 

Elon Musk, a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat alapítója szombaton újabb részleteket árult el a Starship (Csillaghajó) űrhajóról, amely szerinte nagy létszámú legénységet és komoly ellátmányt szállíthat majd a Holdra és a Marsra.

Musk egy élőben közvetített eseményen, Texasban mutatta be a projekt új fejleményeit, és arról beszélt, hogy az űrhajó a Naprendszer más helyszíneire is eljuthat és nem csak egyszer lehet majd használni.

Az űrhajó hosszú, bolygóközi utakra akár száz embert tud majd szállítani – írta a SpaceX a Twitteren.

Musk, aki a texasi SpaceX-bázisról jelentkezett be, elmondta, hogy a Starship várhatóan egy-két hónapon belül megteszi első útját, amelyen 19800 méter magasra száll, mielőtt visszatérne a Földre. A vállalat alapítóját, aki az űrhajó ezüstös teste előtt állt egy emelvényen, nagy tömeg hallgatta.

Musk úgy becsülte, hogy ha az űrhajót a következő félévben sikerül orbitális pályára állítani, jövőre már embert is szállíthat.

„Úgy tűnik, hogy a tudatosság nagyon ritka és értékes dolog, és minden lehetséges lépést meg kell tennünk a tudat fényének megőrzése érdekében” – hangsúlyozta Musk. Hozzátette: „Az ablak kinyílt, hogy több bolygón élő civilizációvá váljunk”.

A Starship segítségével Musk szerint lehetővé válik bázisok létrehozása a Holdon, és városok építése is a Marson.

Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét. 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra. A NASA amerikai űrkutatási hivatal ugyanakkor legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy marsi küldetést.