Megszűnt a kapcsolat a Csandraján-2 holdraszálló egységével

 

Kudarcot szenvedett szombaton India második Hold-missziója, miután az ország űrügynöksége elvesztette a kommunikációs kapcsolatot a Csandraján-2 holdszonda Vikram nevű holdra szálló egységével, csupán percekkel azelőtt, hogy talajt ért volna a bolygó eddig felfedezetlen térségében, annak déli sarkvidékén.

„A leszállás a tervnek megfelelően haladt mindaddig, amíg a Vikram 2,1 kilométerre meg nem közelítette a felszínt. Ekkor elveszett vele a kapcsolat. A rendelkezésünkre álló adatokat elemezzük” – közölte Kailaszavadivo Szivan, az űrügynökség (ISRO) elnöke 15 perccel azután, hogy az egységnek talajt kellett volna érnie. Az ügynökség sajtótájékoztatót ígért két órával későbbre, majd ezt lemondták.

A Holdat érés teljesen automatikusan történt, a Földről nem irányították.

A Vikram hétfőn a terveknek megfelelően vált le a Hold körüli pályán keringő Csandraján-2-ről.

Ha a misszió sikerült volna, akkor India lett volna a negyedik ország az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után, amely „megveti a lábát” a Holdon. Ez volt az idei harmadik landolási kísérlet a Föld kísérőjén, miután a kínai Csang’o-4 sikeresen teljesítette a tervet, az izraeli Beresit viszont végül a Holdra zuhant áprilisban.

A Csandraján-1, India első Hold-missziója 2008-ban indult útnak. Az űrszonda igazolta, hogy van víz a Holdon. A Csandraján-2 küldetését eredetileg az orosz Roszkoszmosszal együttműködve tervezték megvalósítani, 2013-ban azonban India a technikai különbségek miatt megszakította az együttműködé