Megszakították az első indiai holdutazás startját

 

Kevesebb mint egy órával a tervezett start előtt megszakították az indiai Csandraján–2 (Chandrayaan–2) indítását. Ez India második kísérlete a holdra szállásra.

Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) információi szerint technikai probléma adódott a hordozórakétán, biztonsági okokból ezért lemondták az indítást. A megszakítás 56 perccel a rakéta tervezett felemelkedése előtt történt. Újabb kilövési időpontot egyelőre nem határoztak meg, és a technikai problémáról sem közöltek részleteket.

Az Andhra Prades tartományban lévő Szatis Dhavan űrközpontról lőtték volna fel a Csandraján–2 űrszondát, fedélzetén egy landolómodullal, amely víz nyomai után kutatna a Hold felszínén. A misszió sikeres teljesítése esetén India lenne a negyedik ország az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után, amelynek sikerül a Holdon landoltatni egy űreszközt.

Saját fejlesztés

India minden alkotóelemet maga fejlesztett ki, a misszió költsége mintegy tízmilliárd rúpia (42 milliárd forint), amely összehasonlítva más holdprogramokkal, meglehetősen alacsony összeg. A mintegy 50 napig tartó út után az ISRO leszállóegysége puha, irányított leszállást hajtana végre a tervek szerint a Hold felszínén.

India első űrmissziója, a 2008-as Csandraján–1 csak keringett a Hold körül, de nem szállt le. A projekt során az indiai űrszonda segítségével erősítették meg, hogy létezik víz a Holdon.

A Csandraján–2-t eredetileg az orosz Roszkoszmosszal közös együttműködésben tervezték megvalósítani, 2013-ban azonban India technikai nézeteltérések miatt megszakította az együttműködést.

Az indiai lett volna az idei harmadik, Holdra irányuló landolási kísérlet, miután a kínai Csang’–4 sikeresen teljesítette a tervet, az izraeli Beresit viszont végül a Holdra zuhant áprilisban.