Női asztronautát küldene a Holdra a NASA

 

A női űrhajós az Artemis-misszió keretében lépne az égitestre. Nemrégiben pedig megkezdődtek a találgatások a kilétét illetően.

Több mint 50 évvel az Apollo-program befejezése után az amerikai űrkutatási hivatal azt tervezi, hogy 2024-re visszatér a Holdra, hogy tesztelje új generációs űrhajóit, amelyek a jövőben embereket vihetnek a Marsra. A NASA bejelentette, hogy a Holdra visszatérő Artemis-miszió keretében – amelyet Apollón ikertestvéréről neveztek el – női asztronauta is a Holdra léphet.

Feltételezhetően a NASA soraiban jelenleg szolgáló 12 nő közül kerülhet ki az űrhajós. Mindannyian 40-53 év közöttiek, volt katonai pilóták, orvosok és kutatók, akiket több ezer jelentkező közül válogattak ki az 1990-es évek óta. Korábbi asztronauták és szakértők elmondása szerint a közelgő határidő miatt nem valószínű, hogy újoncot küldenének fel az űrbe.

Mind a 12 ember, aki a 1969 és 1972 óta a Holdon járt, férfi volt, 1983-ban, Sally Ride volt az első amerikai nő, aki feljutott az űrbe.

Soha korábban nem szolgált még egyébként ennyi női űrhajós a NASA-nál, mint jelenleg. Amikor 1958-ban megalapították az amerikai űrkutatási hivatalt, kizárólag a katonaságból származhattak a tagjai, akkor csakis férfiak szolgáltak.

A lehetséges Holdra lépők között van a 2013-ban kiválogatott 21. számú NASA űrhajóscsapat négy női tagja. Ez volt a legtöbb női taggal rendelkező évfolyam. Jelenleg 40 és 41 éves kor között vannak, első űrutazásaik 2020-ig megtörténnek.

Anne McClain egykori katonai helikopterpilóta június végéig tartózkodik a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Szintén ott van Christina Koch, aki hamarosan megdönti az űrben való leghosszabb tartózkodás női rekordját 11 hónapjával.

Esélyes lehet a holdsétára évfolyamuk másik két tagja, Jessica Meir és Nicole Mann. Mindketten tréningjük közepén tartanak, amelynek eredményeként felutaznak az ISS-re. Szintén esélyes Sunita Williams, aki harmadik űrutazására készül. Több női űrhajósnak jelenleg is tart a tréningje, mások kilenc éve nem repültek, de aktívan szolgálják a NASA-t.

A Hold-misszió csapata négytagú lesz, közülük ketten fognak kilépni a Hold felszínére.

A címlapfotó illusztráció.