Még az idén felbocsáthatják az európai diákműholdat, rajta magyar eszközökkel

 

A végső tesztek vannak már csak hátra, ezt követően még az idén elindulhat az európai diákműhold, rajta magyar műszerekkel és berendezésekkel – közölte az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Űrdozimetriai Kutatócsoportja.

Sikerrel befejeződtek az európai diákműhold (ESEO) rázástesztjei a SITAEL olasz űripari cég rázólaboratóriumában. A mikroműhold, amelynek fedélzetén a magyar fejlesztésű TriTel műszer egy módosított változata is helyet kapott, jelenleg az Európai Űrügynökség technológiai központjában várja, hogy végső környezeti tesztelésnek (termo-vákuum, elektromágneses kompatibilitási és funkcionális tesztek) vessék alá.

Ha sikeresen zárulnak a végső tesztek, akkor a műhold október utolsó hetében indulhat útnak Amerikába, hogy egy Falcon 9-es rakétával elindulhasson a világűrbe november közepén – számolt be az ESEO program jelenlegi állásáról Zábori Balázs, az ESEO-TriTel csapat vezetője a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont (MTA EK) Űrdozimetriai Kutatócsoportjának honlapján.

Az ESEO-n repülő, az MTA EK és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) által közösen fejlesztett TriTel műszer a műhold pályája mentén a kozmikus sugárzási környezetet vizsgálja majd – olvasható a projekt honlapján.

Szintén a diákműhold fedélzetén kapott helyet több más műszerrel együtt a BME-n fejlesztett plazmadiagnosztizáló készülék, valamint ugyancsak a BME-n készült a mikroműhold központi energiaellátó rendszere is.

A 45 kilogramm tömegű műholdat, amely 94 perc alatt kerüli meg egyszer a Földet, 90 kis méretű műhold társaságában bocsátják fel a világűrbe novemberben. A diákműhold élettartama a tervek szerint 6 hónap lesz.

Az Európai Űrügynökség Oktatási Irodája által meghirdetett program keretében különböző európai egyetemek több száz hallgatója dolgozott a műhold létrehozásán, a diákok részt vettek annak tervezésében, építésében, tesztelésében, fejlesztésében a SITAEL olasz űripari cég gondozásában. A program több mint tíz éve kezdődött.

A címlapkép illusztráció.