×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mamutcsontváz restaurálására kér adományt egy francia múzeum

 

Adományokból restaurálná a világ egyik legnagyobb, Franciaország egyetlen összerakott mamutcsontvázát a párizsi természettudományi múzeum.

A négy méter magas és a hét méter hosszú durforti mamutot, amely a múzeum paleontológiai kiállításának fő attrakciója, 1896-ban találták útépítés közben a dél-franciaországi Gard megyében. 1898-as összerakása és bemutatása óta nem esett át felújításon.

A múzeum adománykérő felhívása szerint a mamutcsontváz állapota sokat romlott az elmúlt több mint 130 évben, a csontokon repedések keletkeztek, ezért sürgős a felújítása. A kilenc hónapra tervezett restaurálás 400 ezer euróba kerül, a természettudományi múzeum legalább 100 ezer eurót akar összegyűjteni a közösségi finanszírozás útján.

Az adománygyűjtés január 7-ig tart, de csütörtöki adatok szerint már az akció első két napja alatt összegyűlt több mint 40 ezer euró.

A múzeum azt ígéri, hogy felújítás után a mamutot „dinamikusabb”, az állat hajdani mozgását jobban tükröző pózban láthatják majd a látogatók, akik nemzedékek óta nagy számban keresik fel az intézményt a ritka csontváz miatt.

A címlapfotó illusztráció.