×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az óriásfogú őscápa méreteit állapították meg tudósok

 

A Meg - Az őscápa című hollywoodi filmből ismert óriásfogú cápa (Otodus megalodon) méreteit állapította meg egy brit tanulmány. A tudósok szerint a 23-3 millió évvel ezelőtt élő őscápa 16 méter hosszú lehetett.

A Bristoli Egyetem és a Swansea Egyetem kutatói matematikai modellek segítségével a rendelkezésre álló őslénymaradványok és mai cápák méretei alapján határozták meg a tengeri őslény méreteit.

A tanulmányuk szerint a megalodon 16 méteres volt, ebből a feje 4,65 méter, a hátúszója 1,62 méter, a farka pedig 3,85 méter hosszúságú. Mint írták, ez azt jelenti, hogy ha egy felnőtt ember felállt volna a cápa hátára, nagyjából egyforma magas lett volna a hátúszójának hosszával.

Jack Cooper, a Bristoli Egyetem paleontológusa, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy mindig nagyon érdekelték a cápák, egyetemi évei alatt Dél-Afrikában dolgozott és búvárkodott nagy fehér cápákkal, természetesen úgy, hogy zárt ketrec védte tőlük a víz alatt.

Éppen a megalodon volt az az állat, ami a paleontológia felé vonzott már hatéves koromtól, és boldoggá tett, hogy később valóban tanulmányozhattam” – idézte a tudóst a The Guardian online kiadása.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az őslény kutatása nem egyszerű feladat, mivel csupán fogai maradtak fenn.

A tanulmány a Scientific Reports című folyóiratban jelent meg.

A címlapfotó illusztráció.