Autóméretű ősi szőröstatuk páncéljának maradványait találták meg Argentínában

 

A feltárt négy darab húszezer éves maradvány közül a legnagyobb mérete megegyezik egy Wolkswagen Beetle autó méretével.

A leletekre egy farmer talált rá egy kiszáradt folyómederben Buenos Airestől nem messze, miközben a teheneit legeltette – olvasható a Daily Mail cikkében.

A páncélokból először csak kettőt fedeztek fel, de miután a régészek megkezdték a feltárást, még kettő előkerült a helyszínen.

A kutatók egyelőre azt feltételezik, két felnőtt egyedről és két fiatal állatról van szó, a nemüket és súlyukat, valamint pusztulásuk okát csak a további vizsgálatok után tudják majd megállapítani.

Az egyik régész elmondta, ez az első alkalom, hogy négy állatot találtak egy csoportban, illetve az is érdekes, hogy mind a négy állat egy irányba néz, mintha épp haladtak volna valahová.

Az állatokat fejüktől a farkukig vastag páncél borította, hasonlóan a teknőspáncélhoz, de ez csontos lemezekből állt, mint a mai nagy szőröstatuknál.