Mamutvadászatra használt 15 ezer éves vermet találtak Mexikóban

 

A két 1,7 méter mély, 25 méter átmérőjű 15 ezer éves veremben 14 mamut csontmaradványaira bukkantak.

A lelet arra utal, hogy a késő pleisztocén földtörténeti korban a mai mexikói főváros területén élt első vadászok és gyűjtögetők emberek jóval szervezettebben dolgoztak, mint azt eddig vélték – közölte a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet.

Eddig a kutatók azt feltételezték, hogy a mára kihalt mamutok példányait akkoriban csak abban az esetben támadták meg, amikor könnyű zsákmányt jelentettek, például beragadtak egy mocsárba.

A különleges leletekre a Mexikóvárostól 40 kilométerre északra fekvő Tultepecbe tervezett szemétlerakó területének kialakítása során bukkantak. Ekkor találták meg a két 1,7 méter mély és 25 méter átmérőjű, egyenes oldalú vermet, és a bennük rejlő a 824 csontot, köztük nyolc koponyát.

A csontok korának megállapítását segítette, hogy a Popocatepetl vulkán mintegy 14 700 évvel ezelőtti kitöréséből származó, finom porréteget sikerült rajtuk azonosítania a kutatóknak – közölte az INAH.

Az új ismeretek megváltoztatják az emberek és a hatalmas testű emlősök közötti interakciókról való gondolkodást” – mondta el Pedro Sánchez Nava, az INAH régészeti szakértője.

Mexikó államban korábban is bukkantak már mamutmaradványokatra, a régészek úgy vélik, a jövőben is találhatnak még hasonló vermeket.

A címlapfotó illusztráció.