Az emberelődök is elraktározták a táplálékot

 

Az emberelődök szándékosan elraktározták az állati csontokat, hogy később egyék meg a bennük lévő csontvelőt – állapították meg izraeli kutatók. A 200 ezer és 420 ezer évvel ezelőtt élt korai emberekben is megvolt a képesség arra, hogy felmérjék a jövőbeni szükségleteiket.

Korábban nem feltételezték róluk a kutatók, hogy volt bennük előrelátás, amivel képesek jövőbeni szükségleteikre gondolva előre megtervezni az étrendjüket – írja a BBC hírportálja.

A Tel-Avivhoz közeli Keszem-barlangban talált csontmaradványok többségének felszínén azonban olyan vágásnyomokat azonosítottak a szakemberek, amelyek az elejtett állat csontvelőjének későbbi elfogyasztását lehetővé tevő tartósításról árulkodnak.

A kutatók azzal magyarázzák a vágásnyomokat, hogy nagyobb erővel kellett vágni, ha a hosszú ideje őrzött csontokról akarták eltávolítani a rájuk száradt bőrt. A vizsgált több mint nyolcvanezer állati csontmaradvány hetvennyolc százalékán találtak ilyen metszéseket.

A csontvelő jelentős tápanyagforrás, emiatt hosszú időn át az őskori étrend részét képezte” – mondta Ran Barkai, a Tel-avivi Egyetem munkatársa. Hozzátette, hogy egészen mostanáig a bizonyítékok arra utaltak, hogy a lágyszövetek eltávolítása után azonnal elfogyasztották a csontvelőt.

A spanyolországi egyetem professzora, Jordi Rosell szerint a Keszem-barlang térségében élők rendszeresen vadásztak dámszarvasra. Az állat húsát és zsírját helyben eltávolították, a lábait és a koponyáját a barlangba vitték.

A szakember szerint a csontokon azonosított vágásnyomok eltérnek azoktól, amelyek akkor keletkeznek, amikor a friss bőrt lefejtik a csontokról, hogy aztán a csontot széttörve kinyerjék a csontvelőt.

A kutatók egy kísérletet is végeztek a barlangban, hogy alátámasszák az eredményeiket, a több százezer évvel ezelőtti környezetet szimulálva megállapították, hogy a csontvelő az állat elejtését követően akár kilenc hétig is fogyasztható, tápanyagban gazdag marad.

A Keszem-barlangot 2000-ben fedezték fel. Nem tudni, a hominidák melyik faja lakta, mert a több ezer állatcsont mellett mindössze tizenegy emberi fog maradványát találták meg. Úgy vélik, nem a Neander-völgyi és nem is a mai ember, hanem a Homo sapiens élt a barlangban több mint kétszázezer éven át.

A címlapfotó illusztráció.