Izraelben 4500 éves cserépedényeket találtak

 

Észak-Izraelben 4500 éves cserépedényeket és egy tőr pengéjét találta meg véletlenül egy villanyszerelő – jelentette a Háárec című újság honlapja.

Az Ahmad Naszer Jaszin, aki megtalálta a leletet, a nyugat-galileai Arraba falu felé munkába menet lett figyelmes egy sziklamélyedésből kiálló cserépfülre. Több nagyon réginek tűnő kerámiaedényt talált. A leleteket hazavitte, és értesítette róluk az izraeli régészeti hatóságot.

A leletért felelős régész, Nir Disterfeld szerint az út építésekor a földgépek véletlenül lerombolhattak egy temetkezési barlangot, és ennek tartalma kerülhetett napvilágra.

A kerámia tárolóedények és kancsók mellett egy bronz- vagy rézkés pengéje is előkerült, ennek anyagát majd a későbbi vizsgálatok állapítják meg. Az azonban már most bizonyosnak tűnik, hogy 4500 évvel ezelőtt, a középső bronzkorban rejthették el a sziklabarlangban az edényeket és a tőrt, amelynek valószínűleg fából készült nyele porrá lett, de az azt rögzítő vasszögek megmaradtak.

A szakember szerint a korabeli szokásoknak megfelelően a tőrt azért tették a halott mellé, hogy meg tudja védeni magát a túlvilágon, az ételekkel teli kerámiaedényeket pedig azért, hogy ne éhezzen odaát.

Az izraeli régészeket több okból sem lepte meg az új leletegyüttes, egyrészt utak és új épületek alapozásánál gyakran találnak régészeti leleteket, másrészt már több olyan nyomot találtak, amelyet a mintegy négy és félezer évvel ezelőtt Galileában és a Golán-fennsíkon letelepedett emberek hagytak maguk után.

A címlapfotó illusztráció.