×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Magyar kardiológus tarolt a nemzetközi pacemaker versenyen

 

Újabb nemzetközi sikert ért el a hazai kardiológia szakma.

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológus rezidensét, Ruppert Mihályt díjazta a nemzetközi zsűri a pacemaker versenyen.

Az egész kezdeményezés négy éve indult, Kínában volt az első ilyen megmérettetés. Ezt követően kiderült, hogy erre igény van Európában is. Az ezt követő rendezvényt azt Athénban tartottuk, majd ezt követően Valenciában volt egy kongresszusunk, ugye mindegyiken nagyon komoly magyar sikereket tudtunk elérni” – mondta Gellér László a Városmajori Klinika Elektrofiziológiai részlegének kardiológusa az M1 Ma reggel című műsorában.

Az idén Visegrádon tartották volna a kongresszust.

Gellér László szerint a kutatások is fontosak, de a verseny célja elsősorban az, hogy hogyan alkalmazzuk őket a gyakorlatban.

Az a fajta biztosítási rendszer, ami itt Magyarországon van, aminek a mentén Magyarországon mindenki alanyi jogon praktikusan 1-3 napon belül pacemakert tud kapni, ez a rendszer a kezdeményezés első versenyének országában, Kínában nem működik. Ott a finanszírozás egészen máshogy történik – fejtette ki Gellér László.

A kardiológus véleménye szerint Magyarországon azért ilyen jó a helyzet, mert nagyon sok pacemakert ültetnek be, ezen kívül vannak olyan speciális pacemaker beültetések, amelyekben szintén úttörők voltunk az évek során.

A kardiológus elmondta, hogy amivel a díjat elnyerte, az

egy esetismertetés volt, ami egy autoimmun beteg pacemaker beültetésével volt kapcsolatos.

Ő az alapbetegsége miatt az elmúlt 20 évben immunszupresszív kezelésben részesült – az immunrendszerét elnyomták azért, hogy az autoimmun betegség se tudjon érvényesülni – ennek a mellékhatása viszont az volt, hogy a fertőzésekre nagyon fogékony volt – ismertette Ruppert Mihály, kardiológus, a nemzetközi pacemaker verseny díjazottja.

A beteg esetében a hagyományos pacemaker nem jöhetett szóba, ezért kellett egy speciális eszközt, egy vénán keresztül beültetni a szívbe, és ez vezetett végül a beteg gyógyulásához.

Ez egy újfajta technika, ami lehetőséget biztosít arra, hogy magát az eszközt teljes egészében beültessük a jobb kamrába, és nem kell semmilyen más vezeték vagy telep beültetését végezni”– tette hozzá Ruppert Mihály.


A címlapfotó illusztráció.