×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egyre több tévhit kering a koronavírussal kapcsolatban

 

Napról napra egyre több tévhit kering a koronavírussal kapcsolatban. Például a gyakori vízivás és a sós vízzel gargalizálás egyáltálan nem véd meg a fertőzéstől, ahogy az sem igaz, hogyha visszatartjuk a lélegzetünket, kiderülhet hogy elkaptuk-e a vírust. A tudományos akadémia honlapján is tájékoztat ezekről.

A koronavírus-járvány miatt megnövekedett a gyógyszertárak forgalma (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Fábián István, egyetemi tanár professzor, az MTA doktora az M1 Ma este című műsorában elmondta, a tévhitek hajtómotorja a tudatlanság. „Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy kitalálnak valami nagyszerű megoldást egy súlyos problémára – általában szakértelem nélkül – és ezt elkezdik terjeszteni, és vannak olyanok, akik bebeszélik maguknak, hogy működik” – tette hozzá.

Megbízható forrásokat érdemes követni

A professzor elmondta, hiteles információkért azokat a portálokat, forrásokat kell követni, amelyeket megbízható szakemberek adtak ki. A Magyar Orvosi Kamara kiadványait és a tudomany.hu oldalát érdemes követni a professzor szerint.

Felhívta a figyelmet arra, hogy szájmaszkok használatakor kiemelten figyelni kell arra, hogy alaposan mossunk kezet mielőtt hozzáérnénk a maszkhoz, különösen le és felvételkor. A kesztyű akkor segít, ha valaki nagyon sok emberrel érintkezik, mint például a bolti eladók esetében.


A tudomany.hu oldalon is olvasható összegzés szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a tévhitek közé sorolja, hogy a hideg időjárás és a hó elpusztítja az új koronavírust és a forró fürdő megakadályozza a koronavírus-fertőzést.

Ugyancsak tévhit, hogy a koronavírus szúnyogcsípéssel terjed, ezt semmilyen bizonyíték vagy adat nem támasztja alá. Az új koronavírus légúti vírus, amelyet a fertőzött emberek elsősorban a köhögéskor vagy tüsszentéskor a levegőbe juttatott cseppekkel, nyálcseppekkel vagy orrváladékkal terjesztenek.

A kézszárítók nem pusztítják el az új koronavírust

Azt is a hiedelmek közé sorolják, hogy a kézszárítók elpusztítják az új koronavírust. Mint írják, ha valaki meg akarja védeni magát, tisztítsa meg gyakran kezét alkoholos kézfertőtlenítőkkel vagy mossa alaposan meg szappannal és vízzel.

A fotó illusztráció (Fotó: MTI/EPA/ANP/Koen Van Weel)

A WHO felhívja arra is a figyelmet, hogy nem szabad UV-lámpát használni a kéz vagy más bőrfelületek fertőtlenítésére, ugyanis az ultraibolya sugárzás bőrirritációt okozhat. Emellett az egész test alkohollal és a klórral való permetezése sem jó módszer a koronavírus-fertőzés elkerülésére, ez ugyanis nem öli meg azokat a vírusokat, amelyek már bejutottak a szervezetbe, viszont roncsolja a nyálkahártyát (vagyis a szemet és a szájat) és a ruhát is könnyen tönkreteszi. Az alkohol és a klór is nagyon hasznos lehet ugyanakkor más felületek fertőtlenítésére a megfelelő használati utasítás betartása mellett.

A tévhitek között szerepel az is, hogy a tüdőgyulladás és az influenza elleni védőoltások védelmet nyújtanak az új koronavírus ellen. Mint rámutatnak,

ez az új vírus annyira különbözik a korábbiaktól, hogy külön védőoltást kell kifejleszteni ellene.

A WHO ugyancsak a hiedelmek közé sorolja, hogy az orr sóoldatos öblítése megelőzi a koronavírus-fertőzést és a fokhagyma fogyasztása megvéd a fertőzéstől. Az orr öblítése nem akadályozza meg a légúti fertőzések kialakulását, és arra sincs bizonyíték, hogy a fokhagyma – bár egészséges élelmiszer, amelynek lehet némi antimikrobiális hatása – megvédené az embereket az új koronavírustól.

Minden korosztályt megfertőzhet

A WHO kiemeli: az új koronavírus minden korosztályt megfertőzhet, de

az idősek és a krónikus betegségben szenvedők esetében általában súlyosabb a betegség lefolyása.

A WHO azt javasolja, hogy mindenki életkortól függetlenül védekezzen a vírus ellen, különösen figyeljen a kezei tisztán tartására, igyekezzen elkerülni mások megfertőzését köhögéssel, tüsszögéssel.

A fotó illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Az Akadémia összeállításában további két gyakori tévhit cáfolata is szerepel. Mint kiemelik, sem a gyakori vízivás, sem a sós vízzel való gargarizálás nem véd meg a vírustól, és téveszme az is, hogy ha valaki legalább 10 másodpercig vissza tudja tartani a lélegzetét köhögés nélkül, akkor nem beteg.

Az összeállításban rámutatnak arra, hogy az új koronavírus-fertőzés

nem gyógyítható antibiotikumokkal,

előfordulhat azonban, hogy koronavírus-betegek kórházi ápolásuk alatt antibiotikumos kezelésben részesülnek a lehetséges bakteriális szövődmények elhárítása érdekében.

Hangsúlyozzák azt is, hogy jelenleg nem létezik kifejezetten az új koronavírus megelőzésére, kezelésére kifejlesztett gyógyszer. Néhány, kifejezetten a koronavírus kezelését célzó módszert azonban már vizsgálnak.

A címlapfotó illusztráció.