Nem a vuhani piac lehetett a koronavírus kiindulási helye

 

Virológusok szerint a jelenlegi koronavírus genetikai állománya 75–80 százalékban azonos a 2002–2003-as SARS-víruséval. A kutatások szerint jelen esetben denevérről tejed át a vírus az emberekre. Jakab Ferenc a Pécsi Tudományegyetem professzora elmondta, sok kutatóintézet és vállalkozás foglalkozik koronavírus-vakcina fejlesztésével. Hozzátette, ezek a fejlesztések már előrehaladott állapotban vannak, tehát az új koronavírust már csak integrálni kell a meglévő fejlesztésekhez.

Megérkeztek Budapestre a Vuhanból kimenekített magyarok (Forrás: Facebook/Honvédelmi Minisztérium)

Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem professzora az M1 Ma este című műsorában elmondta, a koronavírusnak ez a hetedik ismert fajtája. Hozzátette, a vírus hasonlít a 2002–2003-as SARS-koronavírushoz, körülbelül 75-80 százalékban mutat azonosságot a két vírus genetikai állománya.

Állatról emberre terjed

Jakab Ferenc elmondta, a koronavírus állatról emberre terjed. A jelenlegi vírus most már szinte biztos, hogy közvetlen vagy közvetett úton

denevérről került az emberre.

A virológus kiemelte, a 2002–2003-as SARS-járvány esetében a cibetmacska volt a köztigazda. „Jelen esetben még nem tudták kimutatni, hogy van-e köztes gazdája a vírusnak”– tette hozzá Jakab Ferenc.

Nem a vuhani piacról terjedt el

Közölte: epidemológusok, virológusok vitáznak a kérdésben, de valószínűsíthető, hogy a vírus kiindulási helye nem a vuhani piac volt. Az tény, hogy a vuhani piacról érkeztek az első betegek, de úgy tűnik, maga a vírus nem onnan indult el.

A Pécsi Tudományegyetem professzora kiemelte, a piacon több helyszínéről is vettek mintát a kutatók, ki tudták mutatni a vírust, de ez önmagában nem jelent semmit. Jakab Ferenc elmondta, egyelőre nem lehet pontosan lokalizálni, mi volt a vírus tényleges kiindulási pontja.

Influenzához hasonló tünetek

A virológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus hasonló tüneteket eredményez, mint az influenza,

lázzal, fejfájással kezdődik, majd száraz köhögés is jelentkezik.

Hozzátette, súlyosabb esetben légszomjat, nehéz légzést és tüdőgyulladást is eredményezhet.


A tünetmentes hordozók is fertőznek 

A vírushordozók a tünetek megjelenése előtt is képesek fertőzni” – mondta Jakab Ferenc. Kiemelte, az utóbbi napokban világossá vált, hogy enyhe tünetekkel vagy akár tünetmentesen is át lehet adni a fertőzést.

A virológus szerint ez komoly gondot jelent a vírus megfékezésében, mivel nem lehet pontosan nyomon követni a vírushordozókat. Jakab Ferenc azt is elmondta, szerencsére a tünetmentes hordozók  kis százalékban fordulnak elő.

Az ötven év feletti korosztály a legveszélyeztetettebb 

A legfrissebb kutatások szerint a gyerekek és a fiatalok ritkán fertőződnek meg, a legveszélyeztetettebb korosztály az ötven év felettiek” – mondta Jakab Ferenc.

Hozzátette, a betegek nagy részénél valamilyen krónikus,

másodlagos betegség is beazonosítható volt.

Jakab Ferenc kiemelte, sok kutatóintézet és vállalkozás foglalkozik koronavírus-vakcina fejlesztéssel. Hozzátette, ezek a fejlesztések már előrehaladott állapotban vannak, tehát az

új koronavírust már csak integrálni kell a meglévő fejlesztésekhez.

Azonban a teljes vakcina megalkotása még éveket vehet igénybe – közölte a virológus.

A beszélgetés végén a virológus arra is kitért, hogy a koronavírus elleni védekezés hatékony módja az alapvető higiénés szabályok betartása, a kézmosás és a kézfertőtlenítés.

Védőmaszkért állnak sorba emberek a dél-kínai Nanningban (Fotó: MTI/AP/Chinatopix)

Vasárnap este, valamivel 20 óra után megérkezett Budapestre az a hét magyar, akik a koronavírus-járvány sújtotta kínai Vuhanból szállítottak haza.

Korábban Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára telefonon az MTI-nek kiemelte: a magyarok tünetmentesek, jól vannak.

Orvosi vizsgálatok alapján teljesen egészségesnek tűnnek a hazatért magyarok

Orvosi vizsgálatok alapján teljesen egészségesnek tűnnek a koronavírus-járvány sújtotta Vuhanból vasárnap hazahozott magyarok – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa vasárnap késő este az M1-nek.

Elmondta: a hét magyar állampolgáron azonnali vizsgálatokat végeztek. Semmilyen fertőző betegségre utaló panaszuk nincs. Hozzátette, hogy még további vizsgálatok várnak rájuk, ezek eredménye hétfőn várható.

A címlapfotó illusztráció.