Egy új kutatás alapján károsan hat az egészségre, és akár szélütéshez is vezethet a kilenc óránál hosszabb éjszakai pihenő és a hosszú napközbeni szieszta.
A Neurology tudományos lapban publikált kínai tanulmányban 31 750 egészséges felnőtt alvási szokásait dokumentálták hat éven keresztül. A kutatásban részt vevők átlagéletkora 61,7 év volt – olvasható a Sky News hírei közt.
People who sleep more than nine hours a night or have long daytime naps have an increased risk of stroke, according to a new study https://t.co/T3pyusM02p
— Sky News (@SkyNews) December 12, 2019
A megfigyelt időszakban 1438 egyértelmű és 119 stroke-gyanús esetet regisztráltak, amelyek érdekes párhuzamokat mutattak az alvási szokásokkal. Azoknál, akik arról számoltak be, hogy kilenc vagy több órát alszanak éjjelente,
mint akik 7–8 órát töltöttek alvással.
A tanulmány alapján a rendszeres napközbeni alvóknál, akik több mint 90 percet szundítanak naponta, 25 százalékkal nő a kockázata, hogy a későbbiekben szélütést szenvednek el, mint akik maximum fél órát pihennek.
Akik pedig éjjelente és nappal is túl sokat alszanak, az arány 85 százalékkal magasabb, mint a normál alvóknál.
Azonban a kevés, elégtelen alvással is érdemes vigyázni, mert
a kutatás szerint a rossz alvóknál 29 százalékkal nagyobb az esély a betegség kialakulására.
A kutatók szerint több adatra van szükségük, hogy pontosan átlássák, mi okozhatja a szélütés kockázatának megemelkedését hosszabb alvás esetén. Előző kutatásokból azonban arra lehet következtetni, hogy a túl hosszú alvás negatívan befolyásolja a koleszterinszintet, illetve szerepet játszik az elhízásban, ami mind kiváltó ok lehet.
Az egészséges alvási szokások kialakítása kiemelten fontos, érdemes tartózkodni a szélsőségektől.