Növelik a mellrák kockázatát a hajfestékek

 

Egy új tanulmány kimutatta, hogy azoknál a nőknél, akik tartós hajfestéket és vegyszeres hajkiegyenesítőket használnak, nagyobb a kockázata a mellrák kialakulásának.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Sok nő rendszeresen festi a haját, anélkül, hogy tudná, ezzel akaratán kívül növelheti az emlőrák kialakulásának kockázatát – írja a Mirror.

A brit Nemzeti Egészségügyi Intézet kutatói által készített új tanulmány kimutatta, hogy a tartós hajfestékek és vegyszeres hajkiegyenesítők használatával megnő a betegség kialakulásának esélye.

A tanulmányban a kutatók 46 709 nő adatait elemezték és megállapították, hogy azoknál, akik a vizsgálatban való részvétel előtti egy évben tartós hajfestéket használtak, kilenc százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki mellrák, mint azoknál, akik nem festették a hajukat.

A vegyszeres hajkiegyenesítőkről is kiderült időközben, hogy körülbelül 30 százalékkal növelik a nőknél az emlőrák kockázatát.

Az afroamerikai nők vannak a legnagyobb veszélyben

A tartós hajfestékek használatának negatív hatása az afroamerikai nők körében a legaggasztóbb. Azoknál, akik legalább öt–nyolc hetente festik a hajukat, 60 százalékkal megnövekedett a mellrák kockázata, míg a fehér nőknél ez az érték nyolc százalék.

A tanulmány vezetője, Alexandra White azt mondta: „A kutatók már hosszú ideje tanulmányozzák a hajfesték és a rák közötti lehetséges kapcsolatot, ám az eredmények eddig ellentmondásosak voltak.”

Vizsgálataink során magasabb mellrákkockázatot láttunk a hajfestékek használatával kapcsolatban. A negatív hatás az afroamerikai nőknél a legerősebb, különösen azoknál, akik gyakran használják ezeket a termékeket” – tette hozzá.

További kutatásokat szorgalmaznak

Bár az eredmények oka továbbra sem tisztázott, a kutatók remélik, hogy a kutatásuk ösztönzi majd a hajtermékek és a rák további tanulmányozására irányuló erőfeszítéseket.

Sok olyan tényezőnek vagyunk kitéve, amelyek potenciálisan hozzájárulhatnak az emlőrák kialakulásához, és valószínűtlen, hogy egyetlen tényező növeli a kockázatot. Még túl korai határozott kijelentéseket tenni, de ezeknek a vegyi anyagoknak az elkerülése egy újabb dolog, amit a nők az emlőrák kockázatának csökkentése érdekében tehetnek” – magyarázta Dale Sandler, a tanulmány társszerzője.

Tavaly kétmillió megbetegedést jelentettek világszerte

A Rákkutatási Világalap tájékoztatása szerint az emlőrákos megbetegedés áll az első helyen a nőknél, és az összes rákos megbetegedést figyelembe véve a második –, 2018-ban több mint kétmillió esetet jelentettek.

A legtöbb esetet Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában regisztrálták, Magyarország a tizenkilencedik a világalap listáján.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Figyelemfelkeltő rendezvények a megelőzés érdekében

Ismert közéleti személyiségek, országok és nemzetközi szervezetek egyaránt szerveznek rendezvényeket, hogy a megelőzésre, valamint a betegség elleni harcra felhívják a figyelmet.

Budapesten legutóbb szeptember 29-én a mellrák elleni küzdelem világnapján figyelemfelkeltő sétát szerveztek a Lánchídra azzal a céllal, hogy felhívják a társadalom figyelmét a betegségre.

A címlapfotó illusztráció.