A figyelemzavaros ADHD-sok kezelésében kulcsszerepet játszik a feltétel nélküli elfogadás

 

Mintegy hetvenezer gyereket érint ma Magyarországon a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD). Az orvostudomány azt állítja, hogy ez egy örökletes idegrendszeri betegség. Más nézőpont szerint civilizációs jelenség, mely bármikor átbillenhet mentális betegséggé, a kirekesztés, illetve a mindennapi küzdelmek, elutasítások miatt.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Fontos, hogy már gyerekkorban diagnosztizálják az ADHD-t

Az ADHD egy angol mozaikszó, mely magyar fordításban figyelemhiányos hiperaktivitási zavart jelent – tudtuk meg Cseriné Demeter Bernadett-től, az ADHD Magyarország Alapítvány kuratóriumi elnökétől a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Hozzátette ma Magyarországon minden osztályban találkozhatunk ADHD-val küzdő gyerekkel, hiszen minden huszadik fiatalt érint 6 és 18 év között.

Pulai Attila, a Semmelweis egyetem ADHD specialista pszichiátere szerint nagyon fontos, hogy már gyerekkorban felismerjék és  kezeljék, fejlesszék a figyelemhiányos hiperaktivitással küzdő gyerekeket, mivel később az idegrendszer fejlődésével, és a gyerekkori idegrendszeri rugalmasság kihasználásával felnőttkorra látványosan csökkenthetők a tünetek.

A gyerekkorban kezelt eseteknél jók a „gyógyulás” esélyei.

A specialista kiemelte azonban azt a tényt is, hogy azoknál, akiknél felnőttkorban diagnosztizálták az ADHD-t, sokkal súlyosabb problémák állnak fent.

Az ADHD hajlamosító tényezői közt szerepel a kismama táplálkozása mellett az is, hogy mennyire volt érzelmileg nyugodt a várandóssága alatt.

Az ADHD felismerése 

ADHD Magyarország alapítvány kuratóriumi elnökétől azt is megtudtuk, abban az esetben, ha a magzat nagyon sokat mocorog, már  gyanakodhatunk arra, hogy ADHD-val fog születni gyermekünk. Csecsemőkorban is jelentkezhetnek a tünetek. Ebben a korban a nyugtalanság, sok sírás jelezheti a szülőknek, hogy valami gond van. Hangsúlyozta, hogy ezek a tünetek nem szász százalékban mérvadók, hiszen számos oka lehet annak, ha a kisbaba sír vagy épp nyugtalan.

A diagnózis felállítására egy tesztet is megalkottak a szakemberek, melyet ki lehet tölteni a ADHD-ambulancián, a Bethesda kórházban, a pedagógiai szakszolgálatokon vagy épp az alapítvány székhelyén, Cegléden. Emellett vannak erre a területre szakosodott pszichológusok is, akik a szülők segítségére lehetnek.

A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar kezelésére

a gyógyszeres ellátás mellett számos alternatív megoldást, terápiát is kínál

az ADHD Magyarország alapítvány, a mese- és zeneterápiát vagy épp tanulásmódszertant.

Cseriné Demeter Bernadett hozzátette egy terápia nem terápia, fontos, hogy a komplexitás mellett együttműködés is legyen a módszerek közt. Kiemelte azt is, hogy az ADHD-val diagnosztizáltak esetében a hiperség nemcsak az aktivitásban figyelhető meg, hanem nagyon érzékenyek is, emellett kifinomult az íz-, illetve illatérzékelésük is. Mindemellett könnyen képesek elmerülni egy általuk érdekesnek vélt témában. Ennek köszönhetően igazi tehetségek, művészek, sikeres vezetők is lehetnek.

Az elfogadás és a támogatás szerepe hangsúlyos

A figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küzdő gyerekek esetében kiemelt szerepet kap a család éppúgy, mint a tágabb környezet – véli egy a betegségben érintett. Meglátása szerint számára nagy segítség volt gyerekként, hogy szülei támogatták, segítették. Édesanyja szigorú házirendet állított fel számára, emellett egészen 18 éves koráig folyamatosan felügyelte a tanulását, azt, hogy mindig elkészítette-e a házi feladatát. Véleménye szerint édesanyjának köszönheti, hogy nem kallódott el.

 Cseriné Demeter Bernadett is hangsúlyozta a szülők szerepét. Állítása szerint óriási szemlélet-, illetve attitűdváltásra van szükség úgy a tanárok, mint a szülők részéről.

Fontos megismerni a gyerek működését, elfogadni és feltétel nélkül szeretni,

mert általuk fogja a gyerek is megismerni és elfogadni saját magát.

Október 26-án Budapesten, az ELTE Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Karának épületében rendezik meg az ADHD Magyarország újabb konferenciáját, melyre már kezdeményesen lehet regisztrálni az alapítvány honlapján, illetve ugyanitt megtalálható az esemény részletes leírása, programja is.


A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza.