Egyre több a bélrákos megbetegedés a fiatalok körében

 

Negyvenhárom ország adatai alapján készítették el a tanulmányt, mely kimutatta, hogy egyre gyakoribb a bélrák a fiatalok körében – derült ki az amerikai rákkutató társaság tanulmányából.

A Gut című szaklapban bemutatott kutatás elsőként foglalja össze negyvenhárom ország 20–49 éves és az 50 év feletti korosztályában előforduló bélrákos esetek adatait.

Korábban is végeztek már olyan kutatást, mely az 50 év alatti felnőttek bélrákos megbetegedéseinek növekvő számára utalt.

A témában végzett eddigi kutatások azonban csak egyes országokkal és régiókkal foglalkoztak”– mondta el Michael Hoffmeister, a heidelbergi Német Rákkutató Központ epidemiológusa és táplálkozáskutatója, aki maga nem vett részt a vizsgálatban.

A kutatás eredménye számokban

Az új kutatás globális áttekintést ad. Az eredmények szerint Dél-Koreában 2008 és 2012 között évente 100 ezer ötven év alattiból 12,9-nél jelentkezett bélrák. Ezzel az ország a fiatal felnőttek megbetegedési arányát tekintve listavezető.

Rebecca Siegel, az atlantai ACS munkatársa elmondta, annak kockázata, hogy fiatalabb emberek betegedjenek meg béltumorban, még mindig kisebb, mint idősebbek esetében.

Az ötven felettiek körében regisztrált bélrákos esetek aránya Szlovákiában a legmagasabb, 100 ezer főre 192,5 eset jut. A legalacsonyabb az indiai Csennaiban, ahol 27,5 eset jut 100 ezer főre.

A kutatók figyelmét leginkább az egy évtizeden belül tapasztalható változások keltették fel, melyet harminchat ország esetében mutatott ki a vizsgálat. A bélrákos esetek aránya az 50 év alattiaknál tizennégy országban stabil maradt, három országban – Ausztriában, Olaszországban és Litvániában – visszaesett, tizenkilenc országban pedig emelkedett. Ezen belül kilenc országban – Ausztráliában, Dániában, Németországban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Új-Zélandon, Svédországban, Szlovéniában és az Egyesült Államokban – a fiataloknál tapasztalt emelkedés mellett az idősek esetében csökkent vagy állandó maradt a bélrákos esetek aránya.

A megváltozott táplálkozási szokás is ok

A fiataloknál regisztrált betegségek okairól egyelőre keveset tudnak a kutatók. A tanulmány szerzői szerint megváltozhatott az emberek táplálkozási és életstílusa, mert sok országban áttértek a nyugati életmódra, így elterjedtek a túlzottan feldolgozott élelmiszerek és a gyorsételek.

A gyerekeknek gyakran adott antibiotikumok is állhatnak a háttérben, valamint folynak a viták a túlsúly szerepéről is. Mindez egyelőre csak spekuláció – mondta el Hoffmeister.

Hoffmeister szerint a bélrákszűréseknek is köszönhető, hogy több iparosodott országban visszaesett az idősebbek körében a megbetegedések száma. Osztrák szakértők szerint az 50. életévtől mindenkinek tízévente kellene kolonoszkópiát, vagyis béltükrözést végeztetnie.

A címlapfotó illusztráció.