×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Egyre több a baleset: ittas rollerezők gázoltak halálra egy nőt

 

Pontosan tíz napon belül megtalálta a francia rendőrség annak az elektromos rollerrel elkövetett halálos gázolásnak a tetteseit, akik elütöttek egy nőt Párizsban június 14-én. A két fiatal francia ápolónő ittas állapotban száguldozott. Amerikában meghalt a Holtodiglan színésznője miután elütötte egy rolleres, Magyarországon pedig múlt héten gondolta úgy egy rolleres, hogy M1-es autópályán halad.

 

Valósággal megrázta Franciaországot annak a 31 éves nőnek a halála, akit elektromos rollerrel ütöttek el a Szajna partján, a Georges Pompidou sétányon, majd az elkövetők segítségnyújtás nélkül elmenekültek. A szerencsétlenül járt fiatalasszony, akit még ki is raboltak, mikor magatehetetlenül feküdt, két nappal később belehalt sérüléseibe.


Csütörtök reggel letartóztatták a két elkövetőt – közölte a Le Figaro című lappal a párizsi ügyészség. Őrizetbe vételükre cserbenhagyásos gázolással súlyosbított, motoros jármű vezetője által elkövetett emberölés vádjával került sor.

A gázolók mindketten 25 év körüliek, ápolónők. Az első információk szerint ittasak voltak a tragédia éjjelén.

Az áldozat, a toszkánai származású Miriam. aki körülbelül tíz éve élt Franciaországban, 31 éves volt. A Le Figaro által megkérdezett barátnője szerint "sziporkázó", "mosolygós" és "mindenki által kedvelt" hölgy volt, egy olasz éttermet vezetett a főváros belső kerületében.

Közel millióan száguldanak, százak sérülnek meg

Az egyik vezető biztosítási szaklap a franciaországi Áldozatok Garancia-alapjára hivatkozva közölte: 2019-ben közel 500 ezer elektromos robogót adtak el Franciaországban. Ez a duplája volt az egy évvel korábbi eladásoknak. A kötelező kárbiztosítás garancia-alapjához (FGAO) 2020. december 31-ig 431 kártérítési igényt nyújtottak be elektromos rollerrel elütött kárvallottak. Közel felük, 207 áldozat testi sérülést is szenvedett.

MINDEKÖZBEN MOSZKVÁBAN... Oroszos határozottsággal oldotta meg Moszkva a hatalmasra növekedett számú e-roller problémáját: a moszkvai önkormányzat rendelkezése alapján ezek a járművek legfeljebb 14,5 km/h sebességgel közlekedhetnek a belvárosban. Amikor egy bérelt roller belép ebbe a zónába, egy program automatikusan lelassítja erre a sebességre. A hatóságok a rengeteg lakossági panasz okán döntöttek a járművek sebességének korlátozásáról. A közvéleményt sokkolta David Zalajev ismert balett-táncos tavaly májusi balesete. A rollert Zalajev vezette: megpróbált kikerülni egy gyalogost, elesett, és fejsérülése miatt gyors operáció vált szükségessé. A Moszkvában az elektromos robogókat nagyon sokan használják: a közel 12 milliós metropoliszban csak bérelt rollerrel 1,2 millióan közlekednek. Az önkiszolgáló hálózat is villámgyorsan bővül, 2021 végére 20 ezer kiszolgáló egység működhet. (Forrás: ebike-generation.com

A francia Garancia-alap honlapján felhívja a figyelmet: arra, hogy a balesetek felelősei többnyire nem ismeri az új közlekedési eszközök biztosításának kötelezettségét. „Sürgősen figyelmeztetni kell a fogyasztókat az elektromos rollerek és egyéb önjáró járművek biztosításának kötelezettségére, és ellenőrizni kell, hogy ezek az eszközök bérlés esetén biztosítottak-e” – szorgalmazza Julien Rencki, az Alap ügyvezető igazgatója.

A rollerek vezetői úgy vélik, hogy mindent megtehetnek. Büntetlenül, sisak nélkül, sem maguk, sem a mások biztonságával nem törődve közlekednek – füstölög a Le Point. A hetilap rámutat: az ütközés erejét mind a gyalogosokkal, mind a kerékpárosokkal történt karambol esetén sokszorosára növeli a roller sebessége. Ráadásul az autósokkal történt karambol esetén az úgynevezett Badinter-törvény alapján a francia ítélkezési gyakorlat hajlik arra, hogy „a gyengébbnek” kedvezzen, így megesik, hogy az autóvezető húzza a rövidebbet.

Az e-rollerek használói nem érzik úgy, hogy a közlekedési rendszabályok rájuk is vonatkoznának, felelőtlenül vezetnek – erősíti meg Le Point által idézett franciaországi Axa Biztosító nemrég közzétett közlekedési barométere. A cég 2020 végén készített felmérése, melyet június elején idézett a Le Point, szintén kimutatja, hogy az elektromos rollerek használói a legkevésbé sem tartják be a közlekedési rendszabályokat.

A felmérés részeként megkérdezett 237 e-rolleres 78 százaléka bevallotta, hogy a roller használata közben szokott mobiltelefonon beszélgetni, százalékuk Messenger-üzenetet vagy SMS-t is küld. Felelőtlen viselkedéshez vezet az a tény, hogy „az elektromos rollereket még alkohol vagy drogok hatása vezetve sem tekintik veszélyesnek" ezek használói szögezte le a cikkben idézett Éric Lemaire. Az Axa Biztosító elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a rolleresek 79 százaléka a járdán halad, ami tilos, 68 százalékuk nem visel sisakot, ami kötelező, és 66 százalékuk nem áll meg, amikor a közlekedési lámpa zöldről már sárgára vált.

Meghalt a színésznő

A 65 éves Lisa Banes-t június 4-én ütötte el egy elektromos rolleres, súlyos fejsérüléssel találtak rá a Koktél és a Holtodiglan című filmek színésznője, aki később belehalt a sérüléseibe.

Rolleres az M1-es autópályán

Múlt héten a jászberényi rendőrök járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetése miatt indítottak eljárást egy súlyos sérülést okozó férfi ellen. Egy helyi lakos közlekedett elektromos rollerrel Jászberény belterületén június 16-án a délutáni órákban. Haladása során az 51 éves férfi jobbra akart kanyarodni a gyalog- és kerékpárútra, és összeütközött a védett úton közlekedő biciklissel. Az ütközéstől a kerékpáros nő elesett, és súlyos sérülést szenvedett. Az ellenőrzés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök előállították a helyi kórházba további mintavételre.

A Jászberényi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

Június elején egészen ijesztő volt az a felvétel, amit a Magyar Közút tett közzé. Egy férfi elektromos rollerrel közlekedett az M1-es autópályán.
A közút szerint valószínűleg a hosszabb menetidőt megelégelve szállhatott ki az egyik autó utasa, aki fogta az e-rollerét és a leállósávon haladva próbálta meg lerövidíteni a menetidőt, kikerülve egy balesetet.

Májusban egy menetrend szerint közlekedő vonat és egy robbanó motoros roller ütközött a vasúti átjáróban. A rollert vezető 24 éves Pápa környéki férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a kerékpárosok és az elektromos rollerrel közlekedőkkel kapcsolatos balesetek száma.
Ennek kapcsán a héten arról kérdeztük a hirado.hu olvasóit, hogy szerintük mennyire veszélyeztetik a közlekedést a tiltott helyen közlekedő kerékpárosok és elektromos rolleresek.

A válaszolók döntő többsége szerint, nagyon veszélyes és főleg a gyalogosoknak tudnak komolyan ártani, amikor a járdán száguldoznak az elektromos rolleresek.

 

(A címlapfotó illusztráció)