×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ritka alkalom: ez a gólya valamiért nálunk tölti a telet

 

Szeged mellett látták, pedig most Afrikában kellene lennie.

A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai számoltak be arról, hogy fehér gólyát láttak néhány napja a Csongrád-Csanád megyei Szatymaznál.

A gólyák jellemzően már augusztus közepén csapatokba verődnek, és szeptember közepén már elindulnak vándorútjukra, délre. A magyarországi gólyák elsősorban Afrikában, Csád és Szudán területén töltik a telet. Ez 12 ezer kilométeres utat jelent. Tavasszal, ha megfelelő az idő, márciusban térnek vissza a Kárpát-medencébe.

Ezért is ritka, hogy a napokban a szatymazi Székalj-gyepen fehér gólyát láttak. Puskás József természetvédelmi őrkerület-vezető tájékoztatása szerint a madár jó kondícióban van, az enyhe időben talál elegendő táplálékot. Kissé nehézkesebben száll fel, mivel a bal szárnyán hiányzik néhány elsőrendű toll, de ennek ellenére jól repül. Talán ez volt az oka, hogy nem vonult el télre Afrikába.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park/Puskás József

Most, hogy havas környezetben sikerült lefotózni, igen érdekes látvány a fehér gólya a fehér tájban.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park/Puskás József