×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Hamarosan kiderül, pontosan milyen is lesz az új iPhone

 

Továbbfejlesztett éjszakai üzemmód fényképezéshez, asztrofotó üzemmód és műholdas kapcsolat – a pletykák szerint ilyen lesz az új iPhone, melynek ára az eddigieknél is borsosabb lehet.

Az Apple következő nagy őszi eseményére szeptember 14-én, kedden, magyar idő szerint 19 órakor kerül sor – jelentette be a vállalat. Az esemény, amely a „California streaming” szlogent viseli, egy virtuális esemény lesz, amelyet az Apple Parkból közvetítenek – tudhattuk meg a The Verge hírportál cikkéből.

A vállalat jellemzően az őszi eseményen jelenti be az év új iPhone-jait, az idei belépő várhatóan az iPhone 13 nevet kapja. Az új telefonszéria a jelek szerint ugyanolyan méretekben érkezik majd, mint az iPhone 12, de egyes modellek egyik fő jellemzője a nagy képfrissítési frekvenciájú képernyők lehetnek, végre olyan technológiát nyújtva, amely már számos androidos telefonon is elérhető volt. Az új telefonok várhatóan kisebb kijelzőkivágásokkal és továbbfejlesztett kamerákkal is rendelkeznek majd.

Az Apple statikus eseménymeghívójából nehéz konkrét támpontokat kihúzni, bár a sötétedő égbolt arra utalhat, hogy javított éjszakai üzemmódú fényképezést láthatunk majd. Az izzó Apple-logó pedig utalhat az iPhone állandóan bekapcsolt zárolási képernyőjére.

Greg Joswiak, az Apple világméretű marketingért felelős alelnökének videója kicsit többet mutat. A videó egy AR (kiterjesztett valóság) Apple-logó belsejébe megy, és az Apple belsejében ugyanaz a horizont látható, mint a statikus meghívón. Végül azonban a perspektíva felfelé változik, hogy a fenti csillagokon időzzön. Ez arra utalhat, hogy az új iPhone-nak lehet asztrofotó üzemmódja, mint amit a Google kínált néhány Pixel telefonnál, illetve a már pletykákból is ismert műholdas kapcsolatra is utalhat.

Az iOS rendszerű készülékkel rendelkezők megtekinthetik az Apple-logó belsejében található tájat az Apple eseményoldalán. Az oldalon a logóra koppintva egy világító AR Apple eseménylogó jelenik meg kameránk segítségével, majd ezután átmehetünk a logón, és megtekinthetjük a virtuális tájat és az éjszakai égboltot, valamint az esemény dátumát, épp úgy, ahogy ezen a videón is láthatjuk:

Ha az Apple az eseményen a várakozásoknak megfelelően leleplezi a következő iPhone-t, akkor valószínű, hogy a vállalat az iOS 15 megjelenési dátumát is megosztja majd. Azt már tudjuk, hogy az egyik funkció,

a SharePlay nem lesz benne a szoftver első nyilvános kiadásában.

Az Apple-nek több más projektje is készül, amelyek szintén megjelenhetnek az eseményen. A következő Apple Watch, amely a hírek szerint az Apple Watch Series 7 nevet kapja, a pletykák szerint új dizájnt kap, laposabb élekkel és nagyobb, 41 és 45 milliméteres képernyőkkel, ami 1 milliméteres ugrás a Series 6-hoz képest. Ám az új Watch a hírek szerint gyártási problémákkal küzd, ami késésekhez vezethet. A híresztelések szerint új, 14 és 16 hüvelykes MacBook Pro-k is készülnek, amelyek a vállalat egyedi fejlesztésű chipjeivel és SD-kártya foglalattal lesznek felszerelve.

Az új iPhone ára a koronavírus-járvány miatt kialakult chiphiány következtében a vártnál is borsosabb lehet – számolt be róla a Digitimes. A lap szerint az Apple egyik fő beszállítója, a TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) hamarosan árat emel. Ez az árnövekedés pedig az Apple által is használt komponenseknél 3–10 százalékos árnövekedés jelenthet.

Az Apple bejelentéseit követően a hirado.hu friss cikkel érkezik majd a nagy Apple-esemény napján, szeptember 14-én, melyben részletesen beszámolunk az új iPhone kinézetéről, tulajdonságairól és annak pontos áráról is.

A címlapfotó illusztráció.