×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mesterséges intelligenciára bízhatják a dolgozók felvételét és kirúgását

 

A brit szakszervezetek kongresszusa kifogásolta a mesterséges intelligencia munkahelyi használatát. Ezért javaslatokat tett arra, hogyan védjék a dolgozókat attól, hogy algoritmus bocsássa el őket, netán igazságtalanul.

Az Egyesült Királyságban MI-technológia, azaz mesterséges intelligencia vehet fel és bocsáthat el dolgozókat. A brit szakszervezetek kongresszusa (TUC) joghézagokra figyelmeztetett a munkaügyi törvénykezésben a mesterséges intelligencia munkahelyi használatával kapcsolatban – számolt be a BBC.

Szerintük új jogi védelemre van szükség, például a kockázattal járó döntéseket embereknek kéne felülvizsgálniuk. Ugyanis ahogy az MI egyre népszerűbbé válik, hamarosan nemcsak egyszerűbb feladatokat láthat el.

Több cég már arra használja, hogy a munkaerő-felvételnél az első körben leszűkítse a jelöltek körét.

Idővel a dolgozók teljesítményét is elemezheti, és az alapján döntheti el, kit léptessenek elő vagy küldjenek el munkahelyéről.

A mesterséges intelligencia javíthatja a termelékenységet, teljesítményt és a munkahelyi körülményeket. De már használják sorsfordító döntések meghozatalára is – például, hogy kit vegyenek fel és kit bocsássanak el. Méltányos szabályok nélkül az MI munkahelyi használata széles körű diszkriminációhoz és igazságtalan bánásmódhoz vezethet” – osztotta meg a TUC főtitkára, Frances O’Grady véleményét a BBC.

A TUC több kérést is megfogalmazott a jelentésében: kötelezné a munkahelyeket, hogy egyeztessék a szervezettel a mesterséges intelligencia használatát „nagy kockázatú” munkahelyi döntések esetén. Törvénybe foglalná, hogy egy embernek is felül kelljen vizsgálnia a döntéseket, és azt is, hogy a foglalkoztatottnak joga van kikapcsolni, nem lehet mindig elvárni, hogy folyamatosan válaszoljon az e-mailekre és a hívásokra. A szervezet

törvényes védelmet kér az olyan diszkrimináció ellen, ami algoritmus által történik.

A BBC cikke szerint a TUC azt hozta példának, hogy az Uber Eats több futára is állítja: azért lettek kirúgva, mert az MI nem tudta azonosítani őket az arcfelismerés során. Az Uber ezt tagadta, és azt közölte, hogy mindig felülvizsgálja ember is a döntést. De az érintettek szerint több ezer kiszállítást teljesített és százszázalékos értékeléssel bíró futárokat bocsátottak el a felismerési rendszer hibájából.

A jelentés írói azt mondták, hogy bár hasznos lehet a mesterséges intelligencia, ha rosszul használják, kifejezetten veszélyessé válhat.

A címlapfotó illusztráció.