×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Biztosan nem így képzelné el a „Tesla-gyilkos” elektromos autót

 

A Hongguang Mini elektormos autó januárban és februárban a Tesla Model 3-at lehagyva a világ legnépszerűbb elektromos járműve volt, ami nem kis teljesítmény a viszonylag új kupé esetében.

Januárban az apró autókból több mint 36 ezer kelt el, szemben a 21 500 Model 3-mal, a múlt hónapban pedig több mint 20 ezer, szemben 13 700 Teslával. A jármű a kínai állami tulajdonban lévő SAIC Motor, a Wuling Motors és az amerikai General Motors autógyártó partnerségével készül – írja a The Verge.

A Hongguang Minihez Kínában csak 28 800 jüanért, azaz körülbelül 1,4 millió forintért hozzá lehet jutni. Állítólag 170 kilométert képes megtenni egy töltéssel, és a végsebessége eléri az óránkétni 100 kilométert. Tengelytávja 194, hossza 292, szélessége 150, magassága 162 centi. Teljes tömege körülbelül 665 kilogramm. A gyártó azt állítja, hogy négy ember elfér benne, és a hátsó ülések lehajthatók, ha tárolóhelyre van szükség.

A Tesla Model 3 2021-es alapváltozata viszont több mint 400 kilométert tesz meg töltésenként, ára pedig alig 40 ezer dollárnál, azaz 12,3 millió forintnál kezdődik Amerikában. Tengelytávja 287, hossza 469, szélessége 185, magassága 144 centi. A súlya körülbelül 1587 kilogramm.

A Hongguang Mini tavaly nyáron jelent meg és sikert aratott, de még mindig csak Kínában értékesítik. Egyes jelentések azt sejtetik, hogy más piacokra is eljuthat.