×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Xbox vagy Playstation? – Ismét jön a konzolok viadala

 

Az Xbox és a Playstation új generációs konzoljai a következő hónapban kerülnek a boltok polcaira. A Microsoft az Xbox Series X és Series S nevű új generációs konzolokkal áll majd elő, míg a Sony-tól a Playstation 5 névre keresztelt konzolját vásárolhatjuk majd meg.

A két cég közötti rivalizálás most sem maradhat el. A konzolok mind küllemükben, mind tartalmukban eltérnek egymástól.

Xbox Series X és Series S

A Series X lesz a drágább és erősebb változat. Megjelenésében is nagyobb lesz, nagyjából a Series S méretének kétszerese. A Series X külseje fekete és egy nagy dobozhoz hasonlít, míg a Series S karcsú, elődjeihez hasonló külsőt kap. A legnagyobb különbség azonban a két típus specifikációjában található.

A Series S-nek, vagyis az olcsóbbik modellnek nincs lemezmeghajtója, és bár a processzor ugyanaz a kettőben, a Series X sokkal jobb videokártyával, sokkal több memóriával és kétszer nagyobb tárhellyel büszkélkedhet.

Az Xbos Series X és Series S november 10-én jelenik majd meg, a Series X 500 dollárba, a Series S pedig 299 dollárba kerül.

Playstation 5

A Playstation 5 ára megegyezik az Xbox Series X modelljével. Megjelenését úgyszintén novemberre időzítették, az Xbox-konzolokhoz hasonlóan, azonban kicsit kacifántosabbak a dátumok. A szerencsésebbek, akik az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, Mexikóban vagy Dél-Koreában laknak, azok november 12-én már megkaphatják a konzolt. Mindenki más egy héttel később, vagyis november 19-től próbálhatja majd ki.

Külsejét tekintve leginkább egy kávéfőzőgépre vagy egy hálózati routerre hasonlít, színe középen fekete és az oldalai fehérek. Állványával együtt igencsak magas, közel 40 centi, 26 centi mély és 10,4 centi széles. A konzol az állványról leszerelhető, és így fekvő pozícióban is használható.

Processzora egy nyolc magos, 3,5 GHz-es AMD Zen 2 alapú CPU. Az új Playstation 16 GB memóriájával és 10,28 TFLOP videokártyájával büszkélkedhet.

A legkiemelkedőbb tulajdonsága azonban az egyedi 825 GB-os SSD, amely a Sony szerint az előző generációkhoz képest sokkal gyorsabb, és teljesen újfajta élményeket tesz lehetővé.

A Playstation 5 mellett érkezik majd a Digital Edition is, az ára 400 dollár. A különbség a két kiadás között, hogy utóbbiban nincs lemezmeghajtó.

A címlapfotó illusztráció.