×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rekordmennyiségű videót törölt a YouTube robotja a második negyedévben

 

Soha nem látott mennyiségű videót távolított el a YouTube mesterséges intelligenciája 2020 második negyedévében: mintegy 11,5 millió videót törölt a videómegosztó a felületéről. Ez csaknem a duplája az első negyedévben eltávolított mennyiségnek.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A Google tulajdonában lévő videómegosztó platform hivatalos blogján ismertette a közösségi irányelvek érvényesítésének második negyedévre vonatkozó, számszerűsíthető mutatóit. A cég kifejti:

az április és június közötti időszak volt az első olyan negyedév, amikor a koronavírus elleni védekezés jegyében, saját munkatársaik védelme érdekében csökkentették az irodai munkavégzés arányát, és a feltöltött videók közösségi alapelveknek való megfelelésének vizsgálatát már jelentős mértékben algoritmusokra bízták.

 

A YouTube szerint a koronavírus válaszút elé állította őket, mert el kellett dönteniük, hogy a korábbi működés mentén, de a vírus miatt kevesebb munkavállaló bevonásával próbálják meg érvényesíteni a közösségi alapelveket, ami azt eredményezte volna, hogy kevésbé ellenőrzött a tartalom, vagy inkább mesterséges intelligencia használatával, annak folyamatos tanításával igyekeznek betartatni a közösségi alapelveket. Végül az utóbbi lehetőség mellett döntöttek, ami a rendszer finomhangolásáig a korábbiaknál jóval nagyobb számú videó eltávolítását eredményezte.

(Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

A 11,5 millió eltávolított videóból közel 11 milliót automatikusan távolított el a YouTube, mindössze 380 ezret jelentett YouTube-felhasználó, 170 ezret ún. trusted flagger, vagyis megbízott véleményező, kétezernél alig többet civil szervezet, míg mindössze huszonötöt valamely kormányzati ügynökség. Az érintett videók nagy részét már jóval azelőtt eltávolították, hogy bárki megnézhette volna: 42 százalékuk nulla nézővel, tulajdonképpen a publikálás pillanatában, 33,7 százalékukat maximum tízfőnyi nézettséggel, míg alig egynegyedüket tíznél több megtekintéssel szedték le a videómegosztóról.

A videók egyharmadát a gyermekek védelme érdekében, mintegy 30 százalékát spammelés miatt, 14,6 százalékát meztelenség vagy szexuális tartalom miatt, 10 százalékot pedig erőszak megjelenítésére való hivatkozással töröltek.

 

A legtöbb eltávolított videót az Egyesült Államokból posztolták, nagyjából kétmilliót. A sorban a következő ország India, majd Brazília és Indonézia következik. Az első harminc ország rangsorában nem szerepel Magyarország.

A YouTube-on 2020 második negyedévében csaknem kétmillió egyéni csatornát függesztettek fel végleg, ami egyben a csatornán publikált összes videó törlését is jelenti.

 

Ezek 92 százalékát spam vagy félrevezető tartalmak publikálása miatt függesztették fel. A YouTube kommentmezőjéből a második negyedévben rekordmennyiségű hozzászólást távolítottak el: 2,1 milliárd kommentet törölt a YouTube, amelynek mindössze 0,8 százalékát (vagyis 17 millió kommentet) látta humán munkaerő a globális vállalatnál.