×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Plágiummal vádolta meg a Facebookot a TikTok tulajdonosa

 

Plágiummal vádolta meg a Facebookot a TikTok kínai videomegosztót tulajdonló ByteDance, miután Donald Trump amerikai elnök pénteken azzal fenyegetőzött, hogy betiltja az applikációt az Egyesült Államokban.

A pekingi székhelyű kínai vállalatcsoport a szintén tulajdonában lévő Jinri Toutiao nevű hírkereső applikáción osztott meg bejegyzést vasárnap este, amelyben úgy fogalmazott: „A ByteDance mindig is eltökélt volt abban, hogy globális céggé váljon. E folyamat során különböző bonyolult és előre nem várt nehézségekkel kerültünk szembe, ideértve a feszült nemzetközi politikai környezetet, a különféle kultúrák összeütközését, valamint versenytársunk, a Facebook által alkalmazott plágiumot és rágalmakat”.

A vállalat a bejegyzésben nem bocsátkozott további részletekbe a vádakról.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója tavaly azzal vádolta meg a TikTokot, hogy cenzúráz egyes, a kínai kormányzattal szembeni politikai megnyilvánulásokat. A kínai applikáció üzemeltetője akkor visszautasította a vádat.

Donald Trump pénteken közölte, hogy nemzetbiztonsági aggodalmak miatt betiltja a TikTokot az Egyesült Államokban. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint a platformon keresztül személyes információk kerülnek a Kínai Kommunista Párt kezébe.

Eközben a Microsoft amerikai szoftveróriás tárgyalásokat folytat a TikTok felvásárlásáról. A vállalat közleménye szerint a TikTok felvásárlását teljes biztonsági ellenőrzéstől és az Egyesült Államok számára nyújtott gazdasági előnyöktől teszik függővé. A Microsoft szeptember közepéig kívánja lezárni a tárgyalásokat.

A címlapfotó illusztráció.