×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Új technológiával tisztítják a levegőt a zárt terekben

 

A zárt terekben történő levegő tisztítása jelentős mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a világjárványt visszaszorítsuk és legyőzzük. A német gyártmányú Delphin levegőfürdető alkalmazásával a fertőzés gócpontjában, Vuhanban, és az egyik legfertőzöttebb európai államban, Olaszországban már kézzel fogható eredményeket értek el a szakemberek, és a technológia most már Magyarországon is bevethető a koronavírus elleni küzdelemben.

Csipke András, a Delphin levegőfürdető program igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a levegőfürdetőben egy egyszerűnek tűnő, azonban mégis bonyolult folyamat játszódik le.


Kifejtette, a víznek van egy csodálatos megkötő tulajdonsága, és ezt használja ki a rendszer. „Egy mini vihar játszódik le a gépen belül”  –  mondta Csipke András.

Egy forgó L lamellának köszönhetően kicsapja az összes szennyező anyagot a vízbe, amit onnan továbbít a csatornázási műveknek, és a végeredmény egy üde, friss, tiszta levegő.

Percenként 2,5 köbméter a maximális teljesítménye az eszköznek. Ezt akkor alkalmazzák, amikor üres egy helység, amennyiben valaki tartózkodik a helységben, akkor kisebb teljesítményen, de folyamatosan lehet használni. A levegőfürdető  legnagyobb előnye, hogy egésznap lehet használni, így védelmet tud nyújtani bárki számára.

Németországban fejlesztették ki a gépet, több egyetemmel együtt dolgozva. Mondhatni egyedülálló, mert 99,9 százalékban elpusztítja a baktériumokat és a vírusokat.

Körülbelül 200 négyzetméter területre elég egy gépnek a kapacitása, de ez függ a belső térnek a szerkezetétől, a belmagasságtól, illetve a tagoltságtól is. A levegőfürdető gép ára kétezer euróba kerül. Hozzátette, Vuhanban mintegy 300 gép került kihelyezésre, folyamatosan használják őket.

A címlapfotó illusztráció.