Önvezető autók navigálására fejlesztettek ki algoritmust

 

Amerikai kutatók először fejlesztettek decentralizált algoritmust, amely segítheti az önvezető autókat a biztonságos navigálásban, abban, hogy ne okozzanak balesetet, forgalmi torlódást.

A chicagói Északnyugati Egyetem kutatói az algoritmust először 1024 robot bevonásának modelljével tesztelték, majd laboratóriumban száz valódi robotot vontak be a tesztekbe. A robotok kevesebb mint egy perc alatt megbízhatóan, biztonságosan és hatékonyan álltak fel egy előre meghatározott formába.

Ezt úgy érték el, hogy „közellátóvá tették” a robotokat.

„Minden robot csak három-négy legközelebbi szomszédját képes érzékelni. Nem látják a teljes mozgó csoportot, ami könnyebbé teszi a rendszer arányosítását. A robotok globális információ nélkül, helyileg hoznak döntéseket” – magyarázta Michael Rubenstein professzor, az IEEE Transactions on Robotics című folyóirat legközelebbi számában megjelenő tanulmány vezetője.

„Egy decentralizált rendszerben nincs egyetlen vezér, aki a többi robotnak megmondja, hogy mit tegyen, mindegyik robot a saját döntését hozza meg. Ha egy robot kudarcot vall egy mozgó csoportban, a csoport még képes a feladat végrehajtására” – tette hozzá.

A robotoknak szükségük van a koordinálásra, hogy elkerüljék az összeütközést és a megoldhatatlan helyzetet. Ezért az algoritmus a robotok alatti talajt egy hálózatként látja.

A GPS-hez hasonló technológiát használva minden robot tudatában van annak, hogy hol van ezen a hálózaton. Mielőtt döntést hozna arról, merre menjen, minden robot szenzorokkal kommunikál szomszédjaival, meghatározza azt, hogy a hálózaton hozzá közeli helyek szabadok, vagy foglaltak.

„A robotok addig nem mozdultak olyan helyre, amely még nem volt szabad, és nem tudták azt, hogy másik robot, nem lép-e ugyanarra a helyre. Óvatosak és korán foglalnak maguknak helyet” – mondta a professzor. A kutatók szerint az algoritmus nemcsak önvezető autók flottájában, hanem automatizált raktárakban is használható.

A címlapfotó illusztráció.