Izraeli cégeket keresnek, ha drónt kell lelőni

 

A drónok térnyerésével párhuzamosan megjelent egy másik, hasonlóan dinamikusan növekvő iparág, amely a távirányítással működő repülő tárgyak semlegesítését célozza.

Egyre nagyobb gondot okoznak a katonai és civil légi közlekedésben a drónok. Az angliai Gatwik repülőteret több alkalommal is megbénították, legutóbb a légi közlekedés 36 óráig szünetelt – derül ki a The Guardian cikkéből.

2018 augusztusában egy katonai felvonuláson egy repülő tárgy robbant fel Nicolás Maduro venezuelai elnök közvetlen környezetében. És gyakran használnak az Iszlám Állam terroristái is légi és szárazföldi drónokat, hogy azzal juttassák célba a katonák és a civilek ellen készített bombáikat.

A drónok elleni védekezés egyre fontosabb lett, és egyre több vállalat, államilag működtetett katonai cég vagy startupok látnak fantáziát az üzletágban. Szolgáltatásaik iránt évente 20-30 százalékkal növekszik a kereslet. Számos startup kamatoztatja a védelmi megrendelések során szerzett tudását a polgári ágazatokban is. Becslések szerint öt éven belül ez 5 milliárd dolláros piac lesz.

A technológia egyik úttörője az izraeli Vaskupola rakétavédelmi rendszer fejlesztője, az Israel Aerospace Industries repülőgyártó. A cég Popstar néven futó drónelhárító rendszerét külföldi államoknak értékesíti, amelyek katonai bázisok vagy stratégiai létesítmények, mint például atomerőművek közelébe telepítik, és egyre több repülőtér is érdeklődik a technológiai iránt.

A cég vezetője az árról elmondta, hogy az kevesebb egy reptér esetében, mint az a veszteség, amit egyórás leállás okoz. Izrael, mint a védelmi ipar egyik fellegvára a drónok gyártása mellett az elhárításban is vezető szerepet játszik.

Az izraeli rendőrség is átvette a technológiát, és az idei Eurovíziós Dalfesztiválon be is vetette Tel-Avivban, húsz embert vett őrizetbe, akik drónokat reptettek a rendezvény helyszíne felett.